HunHír.info

2018. Napisten hava 21. nap, Napisten ünnepe napja.

”Érintett lehet Tiborcz István, Orbán Viktor kormányfő veje is”

2018. március 29. 10:51
Hunhír.info

justicia250.jpgPéldátlan, akár egymilliárd dolláros bírság elé is nézhet a Microsoft egy magyar kormányztai körökig érő korrupciós botrány miatt, az ügyben pedig érintett lehet Tiborcz István, Orbán Viktor kormányfő veje is - írja a Népszava. A lap többek között a Politicóra hivatkozva arról számolt be, hogy megnőtt a választások tétje Orbánék számára:

Magyar Menedék - Udo Ulfkotte

olyan korrupciós ügyek láttak napvilágot, amelyek nyomán egy vereség esetén akár több évre is rács mögé kerülhetnek.

A Microsoft magyarországi leányvállalatánál ugyanis belső vizsgálat indult azzal kapcsolatban, hogy viszonteladó cégeik a 2014-es választások után az uniós támogatásból bonyolított állami informatikai fejlesztéseknél irracionális árakon adott el üzleti Microsoft-szoftverlicenceket kormányzati megrendelők számára.

Egyáltalán nem meglepő "véletlen", hogy az informatikai fejlesztések kulcsszereplői Tiborcz István és testvére, Tiborcz Péter lettek, akiknek ráhatásuk lehetett arra, melyik cég felé lejtsen a pálya egy-egy tenderen.

A Népszava szerint a viszonteladók az alapesetben 100 ezer forint körüli Office-licenceket a beszerzési árnál akár 200 százalékkal drágábban adták tovább az állami ügyfeleknek.

Az így elért extraprofitból a miniszterelnök közelébe is jutott.

Tiborcz István 2015-ben jelent meg tulajdonosként a HCS Experts nevű cégben, és abban az esztendőben az egyik Microsoft-viszonteladónak rendszeresen beszámlázó vállalat árbevétele megduplázódott, közel egymilliárd forintra nőtt, 2016-ban pedig Tiborcz 389 millió forint osztalékot vehetett ki belőle.

A kormányzati vevők ráadásul nemcsak túlárazva vásároltak, de sokszor teljesen fölöslegesen is vásárolták a licenszeket, mivel azokat semmire sem használták föl.

A Microsoft amerikai központja 2015-ben kezdte vizsgálni a masszívan korrupciógyanús gyakorlatot, aminek következtében Sagyibó Viktort, a Microsoft kormányzati üzletágának volt vezetőjét és Papp István volt vezérigazgatót menesztették, aggódni azonban nem kell értük: előbbit Lázár János apparátusa szívta föl, utóbbi a Nemzeti Befektetési Ügynökséghez került, a Fidesz jóvoltából tehát menedéket kaphattak az állami szférában.

A Népszava azt is kiemelte, hogy bár Lázár János tagadta, hogy a cég tovább visgálódna a kormányzati intézmények tájékán, ezzel szemben a valóság az, hogy tíznél is több magyar kormányzati intézménynél és állami cég körül zajlik a procedúra: az adóhatóság és a rendőrség mellett például a honvédelmi tárcához tartozó HMEI Zrt., illetve az egészségügy beszerzéseiben érdekelt egykori GYEMSZI is nagyító alatt van.

Az is jól mutatja, hogy a tengerentúlon nem veszik félvállról az ügyet, hogy a folyamatba már az amerikai Igazságügyi Minisztérium, az FBI és az Értékpapír- és Tőzsdebizottság (SEC) is bekapcsolódott.

A Népszava információi alapján a vizsgálat tehát jelenleg is tart, az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma pedig példátlanul magas, akár 1 milliárd dollár fölötti büntetéssel is fenyegetheti az amerikai szoftvercéget.

népszava - alfahír.hu

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Gyógyulj meg magyarul - Színia Bodnár ErikaGyógyulj meg magyarul
Könyv - Bolti ár: 2 600 Ft
Internetes ár: 2 600 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Kozmikus Hologram - Jude Currivan PhDKozmikus Hologram
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 3 992 Ft
20% internetes kedvezménnyel
Tatárlaka és Tordos üzenete - Mandics György Záhonyi AndrásTatárlaka és Tordos üzenete
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 880 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Háborúk, olaj, radikalizmus - Marc FromagerHáborúk, olaj, radikalizmus
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A rovás jelrendszer lelke - Juhász ZsoltA rovás jelrendszer lelke
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 791 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat