HunHír.info

2018. Napisten hava 21. nap, Napisten ünnepe napja.

Nem lehetett eltussolni, hiszen idős zsidó nőt gyilkolt meg az arab Franciaországban

2018. március 29. 06:28
Hunhír.info

Auschwitz250.jpgEzrek vettek részt egy tiltakozó akcióban szerda este Párizsban az antiszemitizmus ellen. A tiltakozó menet résztvevői között volt a kormány több minisztere, továbbá a politikai pártok és civil szervezetek képviselői. A menet a Nation térről indult a múlt héten az arab betolakodó által meggyilkolt idős zsidó nő, Mireille Knoll Párizs keleti részében lévő lakásához.

Magyar Menedék - Udo Ulfkotte

A menet élén civil szervezetek képviselői haladtak kezükben fehér rózsával, őket képviselők követték háromszínű vállszalagban.

A Franciaországi Zsidó Intézmények Képviseleti Tanácsa (CFIF) szervezte menet élén vonult több miniszter és államtitkár, közöttük Gérard Collomb, a belügyi, Francoise Nyssen, a kulturális és Jean-Michel Blanquer, az oktatási tárca vezetője. Valamennyi párt képviselői jelen voltak a menetben, így Christophe Castaner, a kormánypárt, a Köztársaság lendületben (LREM) vezetője és a kormány parlamenti kapcsolatokért felelős államtitkára, Laurent Wauquiz, a jobboldali Köztársaságiak (LR) elnöke, Gérard Larcher, a szenátus elnöke (LR), Anne Hidalgo, Párizs szocialista főpolgármestere és Pierre Laurent, a Francia Kommunista Párt főtitkára.

A résztvevők között volt a Muzulmán Vallás Francia Tanácsa (CFCM) alelnöke, Anouar Kbibech, Enrico Macias és Patrick Bruel énekesek, valamint Marek Halter író. Jean-Luc Mélenchonnak, a szélsőbaloldali Lázadó Franciaország (LFI) vezetőjének és a Marine Le Pennek, a Nemzeti Front (FN) elnökének az érkezése – akiknek a részvételét a CRIF a “szélsőségek" elutasítása jegyében nemkívánatosnak minősítette - lökdösődést és zavart váltott ki a tömegben.

Több tucatnyi fiatal kifütyülte az LFI és az FN politikusait, míg másik helyeselték a részvételüket. "A helyünkön vagyunk" – reagált Marine Le Pen, míg Jean-Luc Mélenchon “másodlagos jelentőségűnek" nevezte “a 40 megszállott" reakcióját. Jeruzsálemben gyertyagyújtással emlékezett meg az izraeli franciaajkú közösség több tucatnyi tagja, az izraeli és francia himnuszt elénekelve a Párizs téren.

Mintegy nyolcvanan – többségükben Izraelbe települt franciaországi zsidók – hajtottak fejet az idős nő emléke előtt, aki "túlélte a holokausztot", hogy 75 évvel később "azért gyilkolják meg, mert zsidó volt".

Emmanuel Macron elnök, aki szerda délután részt vett az idős nő temetésén, a Twitteren közzétett üzenetében párhuzamot vont Mireille Knoll meggyilkolása és a pénteki dél-franciaországi túszejtés között. A trebes-i terrorista, akárcsak Mireille Knoll gyilkosa, tagadja az élet értékét, megszentségtelenítette szent értékeinket" – írta az államfő.

A 85 éves Mireille Knoll késszúrásokkal teli, részben megégett holttestére péntek este találtak abban a lakásban, ahol az idős asszony egyedül élt, és ahol szándékos gyújtogatás történhetett. Az asszonyt 11 késszúrással ölték meg, a lakásban legalább öt helyen gyújtottak tüzet a belügyminisztérium tájékoztatása szerint.

Az ügyészség hétfőn este, a két gyanúsított – egyikük az idős nő szomszédja – tanúvallomása alapján nyilvánította antiszemita jellegűnek a gyilkosságot.

Alig egy évvel ezelőtt egy hasonló jellegű antiszemita gyilkosság történt Franciaországban: 2017 áprilisában egy 65 éves ortodox zsidó nőt gyilkolt meg otthonában a szomszédja. Hosszú hónapokig tartó jogi csatározás után a vizsgálóbíró március elején minősítette antiszemita jellegűnek az emberölést. Franciaország lakosságának kevesebb mint egy százaléka zsidó, de a több mint félmilliós közösséget éri a "gyűlöletkeltő cselekmények" mintegy harmada.

Az elmúlt tíz évben 11 antiszemita jellegű gyilkosság történt a zsidó szervezetek szerint az országban.

(MTI nyomán)

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A Hold rejtélyes hatása - Louis ProudA Hold rejtélyes hatása
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft
17% internetes kedvezménnyel
A Fázis - Michael RadugaA Fázis
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 5 500 Ft
8% internetes kedvezménnyel
Az óriások elveszett faja - Patrick ChouinardAz óriások elveszett faja
Könyv - Bolti ár: 4 500 Ft
Internetes ár: 3 990 Ft
11% internetes kedvezménnyel
GMO - A pusztítás magjai - F. William EngdahlGMO - A pusztítás magjai
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 490 Ft
13% internetes kedvezménnyel
Jaj, de lelkem nem tud felrepülni... - Netye Zoltán PálJaj, de lelkem nem tud felrepülni...
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat