HunHír.info

2018. Magvető hava 15. nap, Táltos napja.

Nemi erőszak: Svédországban mindent a migránsok uralnak

2018. március 28. 10:29
Hunhír.info

A bandában elkövetett nemi erőszakok több mint 98 százaléka migránsokhoz köthető – számolt be róla a svéd Expressen című lap egy tanulmányra hivatkozva. A 2016-2017-es években elítélt 43 támadó közül 42 migráns leszármazott volt, és 13 volt kiskorú a bűntett elkövetésekor.

Magyar Menedék - Negyedik birodalom

A megdöbbentő statisztikákat figyelmen kívül hagyva Stina Holmberg, a svéd Brå bűnmegelőzési egység kutatója szerint, – annak ellenére, hogy utoljára 2005-ben foglalkoztak a témával – „nincs szükség újabb kutatásra a migránsok által elkövetett bűnesetekről”

A nemi erőszak statisztikái az egekbe emelkedtek, mióta Svédország migránsok százezreit fogadta be. Már a malmöi rendőrség is félti a nőket, ezért tavaly azt javasolták nekik, hogy ne menjenek az utcára egyedül sötétedés után.

A bevándorlás miatt nőtt az erőszak

Korábban egy svéd rendőr Peter Springare több fórumon is felhívta a figyelmet a migránsok által elkövetett erőszakos bűncselekményekre. Ahogy fogalmazott, a jellemzően szexuális indíttatású bűncselekmények számának drasztikus növekedése az elmúlt 10-15 év bevándorláspárti politikájának az eredménye.

Jellemzően migránsbandák követik el az ilyen jellegű bűncselekményeket, ami előtt a rendőrség tehetetlenül áll, mert az elkövetők származásának feltárása gátja annak, hogy érdemben fel tudjanak lépni az ilyen erőszakos cselekmények ellen.

A rendőrtisztet – ahogy a „szép új világban” már megszokhattuk – politikailag inkorrekt véleménye miatt meghurcolták.

origo

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Régi magyar fegyverek - Dr. Hidán Csaba LászlóRégi magyar fegyverek
Könyv - Bolti ár: 4 000 Ft
Internetes ár: 3 400 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Horthy Naptár 2018 - Vitéz nagybányai Horthy Miklós KormányzóHorthy Naptár 2018
Naptár - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 1 990 Ft
50% internetes kedvezménnyel
Gyuri bácsi egészségnaptára 2018 - Szabó GyörgyGyuri bácsi egészségnaptára 2018
Naptár - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 692 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Nyelvünk aranyágya - Czakó GáborNyelvünk aranyágya
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Határzár - Dobai GáborHatárzár
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat