HunHír.info

2018. Magvető hava 24. nap, Káldor napja.

Erősödik az antiszemitizmus a német iskolákban - no persze, hogy nem a szélsőjobb miatt

2018. március 26. 17:20
Hunhír.info

Egyre nagyobb gond a szélsőséges iszlamizmus a német iskolarendszerben, a nemzetközi menekültválság révén súlyosabbá vált jelenséggel a biztonsági szervek is foglalkoznak – írja a Bild című németországi lap. Az Iszlamizmus-riadó a német iskolákban című összeállításban a lap ismertet több esetet, amelyekben közös elem, hogy muzulmán vallású tanulók lépnek fel nem muszlim tanulók, elsősorban zsidó gyerekekkel szemben sértő, fenyegető vagy erőszakos módon.

Magyar Menedék - Negyedik birodalom

A lap kommentárt is fűzött az esetekhez, kiemelve, hogy “Németországban gond az arab antiszemitizmus, amely a menekültválság miatt megerősödött”. A hatóságok is aggódnak A Bild egy meg nem nevezett biztonsági szerv belső elemzésére hivatkozva azt írta, hogy a hatóságok nyomon követik a fejleményeket és aggodalommal regisztrálják, hogy egyre több iskolában történnek antiszemita vagy keresztényellenes incidensek. Az esetekkel kapcsolatban növekvő számban azonosítanak a "menekültválság" révén Németországba érkezett személyeket, és a konfliktusok három jellemző formáját tapasztalják.

A legkevésbé súlyos az úgynevezett asszimiláció, ami azt jelenti, hogy az illetők megpróbálják az iszlám felé terelni környezetük nem muszlim tagjait. A második forma a környezet tagjainak gyötrése, szekálása, az úgynevezett mobbing, ami a zsidók, keresztények vagy más, nem muzulmán vallású személyek elleni szóbeli erőszakot jelent. A harmadik a tettlegesség, az “etnikai-kulturális vagy vallási motivációjú” testi erőszak – idézte a Bild az elemzést.

A dokumentumban kiemelték, hogy a migrációs válság révén 2015 januárja óta az országba érkezett mintegy 1,5 millió ember jellemzően olyan országból származik, ahol az antiszemitizmus és a kereszténygyűlölet az állami ideológia része. Ez a viszonyulás a családokon keresztül a gyermeknevelésben, és így az iskolákban is megjelenik.

A lap megszólaltatta mások mellett a közoktatásban dolgozó 160 ezer tanárt összefogó érdekképviseleti szervezet, a német tanárok szövetsége (DL) elnökét, Heinz-Peter Meidingert, aki kiemelte, hogy az iszlamista antiszemitizmus és keresztényellenesség nem az iskolarendszer egészét jellemző probléma. Olyan iskolákban jelenik meg, amelyekben magas a bevándorló családból származó gyerekek aránya, és szociális és vallási alapú konfliktusok alakulnak ki tanulók csoportjai között. A konfliktusok a bevándorlók között vagy a bevándorlók és a németek, illetve zsidók között törnek ki, és antiszemita, illetve keresztényellenes incidensek mellett idegenellenes incidensek is előfordulnak – tette hozzá Heinz-Peter Meidinger, kiemelve, hogy az ezekben az iskolákban az Egyesült Államokra jellemző viszonyok alakulhatnak ki, vagy akár teljesen ellenőrizhetetlenné válhatnak a folyamatok, ha nem sikerül előmozdítani a "társadalmi integrációt".


Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Nyelvünk aranyágya - Czakó GáborNyelvünk aranyágya
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Titkos társaságok fogságában - Összeesküvés elméletek sorozatTitkos társaságok fogságában
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Viszlát, Európa! - Gerd HonsikViszlát, Európa!
Könyv - Bolti ár: 4 500 Ft
Internetes ár: 3 825 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Az erdélyi renaissance - Balogh JolánAz erdélyi renaissance
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Határzár - Dobai GáborHatárzár
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat