HunHír.info

2018. Napisten hava 18. nap, Viola napja.

Középületek elleni támadásoktól tartanak Ficóék

2018. március 09. 15:00
Hunhír.info

Konfrontációkat és középületek elleni támadásokat valószínűsítenek a szlovák biztonsági szervek a péntek késő délutánra több szlovákiai városban bejelentett tüntetéseken - közölte Robert Fico szlovák miniszterelnök a kormány biztonsági tanácsának ülése után a pozsonyi kormányhivatalban tartott sajtótájékoztatóján.

Magyar Menedék - Hamis zászlós

Péntekre – amikor az országban kialakult belpolitikai válságról tart egyeztetést a három legfőbb közjogi méltóság, az államfő, a miniszterelnök és a parlament elnöke – ismét több felvidéki városban, köztük Pozsonyban is felvonulásokat jelentettek be.

A múlt heti – akkor még politikamentesként, a meggyilkolt újságíróra való megemlékezésként meghirdetett – többezres “gyászmenetektől” eltérően a mostani megmozdulások szervezői a demonstrációk céljai s követelései között már nyíltan megjelölték a kormány távozását, s a tüntetésekhez az “Álljunk ki a tisztességes Szlovákiáért!” jelmondatot csatolták.

Robert Fico elmondta: a kormány biztonsági tanácsát azt követően hívták össze, hogy az állambiztonsági szervektől – köztük a rendőrségtől és a titkosszolgálatoktól – olyan információkat kaptak, “nagy a valószínűsége” annak, hogy a tüntetéseken konfrontációkra és középületek elleni támadásokra kerülhet sor. “A helyzet rendkívül komoly, s arra reagálnia kellett a biztonsági tanácsnak” – jelentette ki a kormányfő.

Elmondta: a kormányhivatal előtti téren a bokrokban és a fák mellett elrejtve felhalmozott kőkockákat fedeztek fel, azt viszont, hogy ezek mikor, hogyan és milyen célból kerültek oda, nem tudni. Hozzátette: az esetet vizsgálja a rendőrség, amely várhatóan még a nap folyamán tájékoztatni fog ezzel kapcsolatos megállapításairól, s a helyzet és biztonsági szervek következtetései a három legfőbb közjogi méltóság találkozóján “részletekbe menően” is terítékre kerülnek.

A tót miniszterelnök hangsúlyozta: teljes mértékben tiszteletben tartja minden polgárnak a békés gyülekezéshez és véleménynyilvánításhoz való jogát, akkor is, ha ezek a nézetek kormányellenesek, de tekintettel a biztonsági szervek információira, a rendőrségnek is úgy kell tevékenykednie, hogy egy kockázatos helyzetben meg tudja védeni az embereket, illetve a köz- és magántulajdont.

Andrej Kiska szlovák államfő a három legfőbb közjogi méltóság – Andrej Danko házelnök által indítványozott – pénteki találkozójával kapcsolatban csütörtökön bejelentette: azt szeretné, hogy ott elfogadják azt az általa előterjesztett nyilatkozatot, amelyben kinyilvánítják, hogy “mély tisztelettel viseltetnek a polgári jogok szabad gyakorlása” iránt, és kötelezettséget vállalnak arra, hogy nem nevezik külföldről irányított államcsínykísérletnek, sem más formában nem becsmérlik a “nyugodt polgári tiltakozásokat”.

mti

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Világhódító államterrorizmus - Összeesküvés elméletek sorozatVilághódító államterrorizmus
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Birodalmak alkonya - Bogár LászlóBirodalmak alkonya
Könyv - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 805 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Kozmosz a magyar mesében - Vámos FerencKozmosz a magyar mesében
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Maradék magyarok - Sík SándorMaradék magyarok
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Az óriások elveszett faja - Patrick ChouinardAz óriások elveszett faja
Könyv - Bolti ár: 4 500 Ft
Internetes ár: 3 990 Ft
11% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat