HunHír.info

2018. Áldás hava 18. nap, Lilla napja.

Nyílt levélben kérte a belügyminisztertől Izsák Balázs, hogy töröljék a nyilvántartott személyek listájáról

2018. február 27. 18:20
Hunhír.info

Nyílt levélben kérte kedden Carmen Dan belügyminisztertől Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, hogy töröljék őt és az autonómiakövetelések hangadóit a nyilvántartott személyek listájáról

Amint az SZNT elnöke írta: az elmúlt években számtalan esetben tapasztalta a határrendészet kitüntetett figyelmét, amikor átlépte Románia határát. Volt, amikor feltartóztatták a gépkocsit, amelyben utazott, más esetekben a személyazonosságát ellenőrző határrendész a számítógép meghibásodására hivatkozva tartóztatta fel, míg felettesétől a személyére vonatkozó eligazítást nem kapott. Hozzátette: a határátkelésre vonatkozó romániai törvényeket tanulmányozva jött rá, hogy Romániában "nyilvántartott személyként" tartják számon.

Izsák Balázs az MTI-nek elmondta: legutóbb, február 19-én Budapestről visszatérve a kolozsvári repülőtéren előre figyelmeztette útitársát, hogy a számítógép elromlására hivatkozva fogják egy időre leállítani az útlevél-ellenőrzést, miután az okmányát beszkennelik. Ez így is történt.

Az SZNT elnöke nyílt levelében felidézte, hogy 2015-ben negatív nemzetközi visszhangot váltott ki a közrendre és közbiztonságra vonatkozó országos stratégia tervezete, melyben a székelység autonómiatörekvését olyan bűnügyi jelenségként jellemezték, amely állandó fenyegetést jelent az állampolgárok jólétére és biztonságára nézve. A vitatott bekezdés végül nem került be a stratégia végleges szövegébe, de tapasztalata szerint ennek ellenére alkalmazzák.

"A területi autonómia politikai meggyőződésünk része, egy olyan meggyőződésé, amelyet Románia Parlamentje elé terjesztett törvénytervezettel is kifejezünk. (.) Rendkívül veszélyes, ha a Belügyminisztérium, ha a Határrendőrség vagy bármely hatóság, amely a közrend és a közbiztonság fenntartásában illetékes, beavatkozik politikai kérdésekbe, és nyomást próbál gyakorolni" - fogalmazott Izsák Balázs, aki arra figyelmeztette a belügyminisztert, hogy ez ellentétes Románia alkotmányával.

Az SZNT elnöke arra kérte a belügyminisztert, hogy töröljék a határrendészet adatbázisának a nyilvántartott személyekre vonatkozó jegyzékéből őt is, és mindazokat a személyeket, akik politikai meggyőződésük miatt élvezik a belügyi szervek kiemelt figyelmét. "Ez által az ön által vezetett minisztérium visszatérhet az alkotmányos keretek közé" - tette hozzá a Carmen Dan belügyminiszternek címzett nyílt leveléhez Izsák Balázs, az SZNT elnöke.

mti

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Magyar ősmesék - Bíró LajosMagyar ősmesék
Könyv - Bolti ár: 4 800 Ft
Internetes ár: 3 800 Ft
21% internetes kedvezménnyel
Jaj, de lelkem nem tud felrepülni... - Netye Zoltán PálJaj, de lelkem nem tud felrepülni...
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A Hold rejtélyes hatása - Louis ProudA Hold rejtélyes hatása
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft
17% internetes kedvezménnyel
Egy magyar vezérkari tiszt bíráló feljegyzései a forradolomról és ellenforradalomról - Gömbös GyulaEgy magyar vezérkari tiszt bíráló feljegyzései a forradolomról és ellenforradalomról
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Migráns-sokk - Összeesküvés elméletek sorozatMigráns-sokk
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat