HunHír.info

2018. Áldás hava 18. nap, Lilla napja.

Rendszeresen vert nőket, gyereket, mégis szabadlábon volt a győri férfi

2018. február 27. 12:37
Hunhír.info

Különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés, felfegyverkezve elkövetett garázdaság, szexuális erőszak, kiskorú veszélyeztetése, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények – az ügyészség szerint sok van már annak a győri férfinak a rovásán, aki a hét végén nyilvánosságra kerülő videofelvétel szerint a hajánál fogva a padlón vonszolta, ököllel ütötte és megrugdosta élettársát egy üzletben.

Magyar Menedék - Udo Ulfkotte

A nő láthatóan rettegett az elkövetőtől, már a videó elején a bolt raktárának ajtajához simulva próbálta átvészelni a találkozást.

A gyanúsított ráadásul – korábbi cselekményei miatt elrendelt – lakhelyelhagyási tilalom alatt követte el megbotránkoztató tettét. Kérdés, hogy a már említett előzmények fényében a bíróság miért nem előzetes letartóztatást rendelt el vele szemben, mivel láthatóan olyan személyről van szó, aki környezetét megfélemlíti és rettegésben tartja. A biztonsági kamerák felvételén látható, nyomasztó incidens nem történhetett volna meg, ha a Győri Járásbíróság előzőleg nem a legenyhébb kényszerintézkedést rendelte volna el vele szemben.

Gál Katalin, a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség sajtószóvivője lapunknak elmondta, már a korábbi üléseken is indítványozták a férfi előzetes letartóztatását, ám hiába. Az ügyésznő úgy látja, korábban is fennálltak a törvényi indokok: a bűnismétlés veszélye „vastagon megállapíthatóan megvolt”. – A bíróság ugyanakkor nem fektetett kellő hangsúlyt az ügyészség indokaira – értékelt Gál Katalin. Hozzátette, jelenleg kilenc büntetőeljárás van folyamatban a terhelttel szemben.

Megkerestük az ügyben a bíróságot is. A Győri Törvényszék sajtószóvivője, Havasiné Kulcsár Petra előrebocsátotta, a kényszerintézkedés tárgyában tartott ülésen a bíróság az addig feltárt tények alapján hozta meg döntését. Írásbeli válaszából kiderül, a nyomozási bíró a lakhelyelhagyási tilalom elrendelésekor sem a szökésnek, sem pedig a nyomozás befolyásolásának a veszélyét nem találta megalapozottnak. Arra viszont nem tért ki a törvényszéki szóvivő, hogy miként mérlegelte a járásbíróság a bűnismétlés veszélyét – az előzetes elrendelésének következő törvényi okát. Azt mindenesetre kiemelte, a lakhelyelhagyási tilalom lehetővé tette, hogy a vádlott továbbra is folytassa munkáját, biztosítva megélhetését. Gál Katalin egyébként közölte, az ügyészség nem értett egyet a bíróság indokaival.

A férfi nem először emelt kezet élettársára. 2016-ban akkori barátnőjét gyakorlatilag bezárta, nem engedte, hogy a nő a felügyelete nélkül másokkal találkozzon, kapcsolatot tartson. Rendszeresen brutálisan bántalmazta, életveszélyesen fenyegette, és megalázó szexuális cselekményeket végzett rajta erőszakkal. Egy alkalommal, amikor az áldozat fogadni mert egy telefonhívást, bosszúból öt órán át sanyargatta. A mostani élettárs sem úszta meg a bolti bántalmazással. A férfi egy helyi buszjáraton is nyilvánosan megverte, haját marokra fogva tépte ki, ráadásul a nő nyolcéves kislányát is többször megütötte.

A videón rögzített bűncselekmény egyébként a Jereváni úti lakótelep egyik drogériájában történt, az üzlet vezetője azonban lapunknak azt mondta, nem nyilatkozhat az ügyről. Az interneten több hozzászóló felrótta a bolt biztonsági őrének, hogy a bűntett láttán tétlen maradt, jó néhányan inkább egy bokszbíróhoz hasonlították. Ottjártunkkor az üzletben már nem volt biztonsági személyzet – de ennek okáról sem árultak el semmit. Hiába kerestük a Szent György Biztonsági Megoldások Kft.-t – amely az ajtón elhelyezett matrica szerint a drogéria védelmét ellátja –, nem sikerült szóra bírnunk. Az elkövetőt mindenesetre előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság. A végzés kihirdetésekor a férfi a saját fejét kezdte el ütni a csuklójára erősített bilinccsel, ami miatt mentő szállította el.

Az ügyészség és több sajtóorgánum korábban küzdősportot űző férfiként hivatkozott a gyanúsítottra. Egy győri szakember a Magyar Nemzetnek elmondta, küzdősportos körökben a videón látható férfit nem ismerik.

mno

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A sátánizált Horthy - Szalay KárolyA sátánizált Horthy
Könyv - Bolti ár: 2 500 Ft
Internetes ár: 2 375 Ft
5% internetes kedvezménnyel
Trianon naptár 2018
Trianon naptár 2018
Naptár - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 1 920 Ft
52% internetes kedvezménnyel
Határtalan bűnözés - Udo UlfkotteHatártalan bűnözés
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Tárih-i Üngürüsz - A magyarok ősgesztája - Grandpierre K. Endre - Grandpierre Attila - Blaskovics JózsefTárih-i Üngürüsz - A magyarok ősgesztája
Könyv - Bolti ár: 6 990 Ft
Internetes ár: 5 999 Ft
14% internetes kedvezménnyel
Hamis zászlós hadműveletek - Összeesküvés elméletek sorozatHamis zászlós hadműveletek
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 079 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat