HunHír.info

2018. Napisten hava 19. nap, Gerle napja.

Újabb fideszes hazugsággyár ellen indult végrehajtási eljárás

2018. február 06. 11:22
Hunhír.info

Még tavaly januárban írta meg egy teljesen nyilvánvaló álhír alapján a 888 nevű viccportál, hogy a Jobbiknak megszűnt az egyik alapszervezete egy olyan Zalai megyei kistelepülésen, ahol egyébként soha nem is volt Jobbik-szervezet.

Magyar Menedék - Migránsokk

Természetesen az emiatt indított pert a pestisracok. hu nevű propagandatermékkel együtt a 888 jogerősen elveszítette, és az ítélet szerint a hazugság miatt bocsánatot kellene kérniük levélben a Jobbiktól. Ezt ők azonban nem tették meg, így a legerősebb ellenzéki párt kénytelen volt a portált üzemeltető, Habony Árpád által tulajdonolt cég ellen végrehajtási eljárást indítani.

Ennek a végrehajtási eljárásnak is jelentős költségei lesznek, amelyet most is a törvényekre fittyet hányó, közpénzekkel ennek ellenére teletömött kormánylap fenntartójának kell majd a Jobbik felé megtéríteni. Így pedig ismét kijelenthetjük, hogy a most már az ügyészség szerint is törvénytelen állami számvevőszéki bírság megfizetésre indított gyűjtésben újabb illusztris támogatója akadt a Jobbiknak: maga Habony Árpád.

Jobbik Sajtóosztály

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Hitler titkos aktái - Összeesküvés elméletek sorozat 18. - Összeesküvés elméletek sorozatHitler titkos aktái - Összeesküvés elméletek sorozat 18.
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Határtalan bűnözés - Udo UlfkotteHatártalan bűnözés
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Idegen Világrend - Len KastenIdegen Világrend
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Nem jöttünk mi sehonnan sem DVD - Jelenczki IstvánNem jöttünk mi sehonnan sem DVD
DVD - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 970 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Nyolcszázezer - Bogár IldikóNyolcszázezer
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 465 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat