HunHír.info

2018. Jégbontó hava 19. nap, Zsuzsanna napja.

Iránytű: Egyre többen gondolják, hogy a Jobbik a Fidesz legfőbb kihívója

2018. január 31. 15:18
Hunhír.info

jobbik250.jpgEgyre többen gondolják úgy, hogy a Jobbik a Fidesz első számú kihívója – ez derül ki az Iránytű Intézet Magyar Nemzet számára készített januári felméréséből. A megkérdezettek 38 százaléka jelölte meg Vona Gábor pártját a legerősebb ellenzéki alakulatként, míg októberben még csak a válaszadók harmada. Jelentős, 13 százalék viszont azoknak az aránya, akik szerint a Fidesz egyeduralkodó marad.

Magyar Menedék - Migránsokk

A többi pártot jóval kevesebben említették első számú kihívóként, a teljes népességben olyan alacsony ez az arányszám, hogy annál még a Fidesz egyeduralkodását is többen valószínűsítik. Az MSZP és a DK szavazói főképp egy baloldali összefogásban hisznek, körükben a Jobbik mint kihívó kevéssé jelenik meg. Nagy többségben a Jobbikot tartja a Fidesz legnagyobb ellenfelének a Momentum, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, a Jobbik és az LMP szavazótábora is, de a fideszesek is ezt a pártot tekintik kihívónak. Így vélekednek a pártpreferenciájukat titkolók és a bizonytalanok is.

A választók 49 százaléka szerint a Fidesz is a Jobbikot tekinti legnagyobb ellenfelének. A megkérdezettek 12 százaléka az MSZP-t, öt százaléka a DK-t, kettő pedig a baloldali összefogást jelölte meg. A választók 42 százaléka szerint a kormánypárt Vona Gábort tekinti legádázabb ellenlábasnak, 21 százalékuk Gyurcsány Ferencet, hat százalékuk Karácsony Gergelyt, öt százalékuk Szél Bernadettet említette.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A Horthy-korszak külpolitikája 5. - Gulyás LászlóA Horthy-korszak külpolitikája 5.
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A dzsihád legyőzése - Dr. Sebastian GorkaA dzsihád legyőzése
Könyv - Bolti ár: 3 199 Ft
Internetes ár: 2 879 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Nyolcszázezer - Bogár IldikóNyolcszázezer
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 465 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Titkos társaságok fogságában - Összeesküvés elméletek sorozatTitkos társaságok fogságában
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Egyvilágrend - Drábik JánosEgyvilágrend
Könyv - Bolti ár: 3 499 Ft
Internetes ár: 3 149 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat