HunHír.info

2018. Újkenyér hava 19. nap, Huba napja.

Az elmaradt Horthy-mise

2018. január 26. 08:24
Stoffán György - Hunhír.info

Horthy-Miklos-.jpgSzegény kormányzónk emléke olyan viharvert, hogy nincs is talán hozzá hasonló néhai politikus Európában. Hiszen az a nürnbergi bíróság, amelyik a háborús bűnösöket eltakarította a föld színéről, csupán tanúként hallgatta ki Magyarország kormányzóját, s meg sem fordult senkinek a fejében, hogy Őt tegye felelőssé az akkori kor őrült szellemisége, a náci és a nyilas embertelenség miatt.

Magyar Menedék - Udo Ulfkotte




Aztán jött a százmilliókat kivégző másik őrült szellemiség, a bosszúvágytól lihegők tömege, az „úri világ” proletár ellenségei, akik a történelmet varázsütésre elhazudták, s attól kezdve Horthy mumus lett, főbűnös, maga az ördög. Mindegy volt már Nürnberg valósága, az üldözöttek Európában egyedülálló mentésének a ténye, a hála, amellyel száműzetésében támogatták azok, akiket megmentett... A hazugság évtizedeken keresztül emésztette a valóságot, s hiába a rendszerváltásnak nevezett hatalomváltás, az új kor, a diktatúrából való megszabadulás... Horthy Miklós maradt egy korszak sok ostoba által megátkozott jelképe. Igaz, nem csak Ő. Mindenki más, aki abban a bizonyos "Horthy-korszakban" a mai hazugokat és az ő felmenőiket megmentette a biztos haláltól, az eszeveszett üldözéstől.

A mai hazugok rátelepedtek és nyomorítják az igazságot, hiszen történelmi tények bizonyítják állításaik ellenkezőjét a Kormányzót illetően... Ellenérveiket pedig szemrebbenés nélkül, hitelt követelve belehazudják a világ arcába. Pedig Horthy csak annyira volt az, aminek beállítják, mint amennyire ma is dívik – szerintük – ugyanaz a történelmi gyűlölet, amely ugyan nem Horthy, hanem Szálasi idején volt tapasztalható a proli nyilas párt - és nem a magyar nemzet - részéről. S ebben az sem zavarja őket, hogy Horthy akkor már német fogságban volt, fia pedig Dachauban fogoly.

Sajnos a mai kormány idején sem egységes és határozott a Horthy melletti kiállás, és sokan - ki tudja miért -, behódolnak annak a szándékos és magyarellenes szellemiségnek, amely a magyar történelmet, a magyarok drámai időben tanúsított emberségét vonja kétségbe, s amely a korábbi időkben hasonló vádakat olvasott minden politikai ellenfelére, hogy azokat börtönnel, kötéllel vagy deportálással tegye lehetetlenné. Nem igazi bűnöket, hanem képzelt és átírt, mások által elkövetett aljasságokat kell kötelezően elfogadnia azoknak, akik épp abban a korban pont az ellenkezőjét tették annak, amivel ma vádolják őket - halálukban is. A lázítók és gyűlöletkeltől a mai Magyarország békéjét is borotvaélen táncoltatják.

Mert nem tagadja senki annak a kornak a tragédiáját, csupán az elkövetők személyét vonja kétségbe. Magyar emberek ezrei mentették Horthy tudtával és beleegyezésével, olykor kérésére(!) azokat, akikkel a fanatikus gyilkos eszme, a szocializmus egyik válfajának eszméje végezni akart. S végzett is sok esetben együtt azokkal, akik menteni próbálták, bújtatták őket. Igaz, köszönet és valós tényfeltárás eleddig nem volt ezen áldozatért, de nem is baj, hiszen a magyar keresztény ember nem a köszönetért tette, amit tett, s nem a köszönetért hagyta önmagát is a Dunába lövetni az üldözöttekkel együtt... (Igaz, az már nem Horthy regnálása alatt volt, hanem a nyilasok német segítséggel átvett hatalma alatt.)

A keresztény katolikus szokásnak megfelelően, hagyományos emlékmisét tartottak volna január 27-én a Kormányzó Úr, és a kor áldozatainak lelki üdvéért. De nem merték megtenni! Visszakoztak, mert a szentmise, az engesztelő áldozat időpontja egyeseknek nem tetszett. Egy történelmi dráma emléknapjába „ütközött”. Annak a drámának az emléknapjába, amely ellen maga a Kormányzó is az akkor fennálló nyomás ellenére is tenni akart. S tett is! Nem keveset. Annak a drámának az emléknapján, amelyen a legaktuálisabb lett volna ez a megemlékező szentmiseáldozat, hiszen a magyar történelem második legnagyobb tragédiája volt az elhurcolt magyar állampolgárok elvesztése. Huszonnégy évvel a legnagyobb magyar tragédia, Trianon után, s három évvel a harmadik legnagyobb tragédia, azaz, a kommunista ámokfutás előtt. Ám, az emlék-mise elmarad, mert immár a katolikus templomokba is betört a politikai keresztényüldözés. A liturgiába, a szentmise időpontjába és abba, hogy kiért ajánlja fel a hívő ember az áldozatot... nos, ebbe is beleszólnak. Pedig nem emlékszem, hogy bármikor szót emeltünk volna, ha egy-egy tömeggyilkos ÁVH-sért, hazaáruló kommunista vezetőért mondott Ezekiel próféta szavaival kaddist a rabbi bárhol és bármely napon kicsiny országunkban, tizenegy hónapon keresztül...

Jó, ne legyen Horthy-mise... legyen békesség... – mondta a plébános.

Ám azt, hogy e napon sehol ne legyen mise, azt nem tudja elérni a mise ellen tiltakozók szűk politikai csoportja. Így hát most lehetőség van egy sokkal szélesebb körű megemlékezésre. Minden templomban legyen hát Horthy-mise. Nem nagy cécóval, zászlókkal és lovagokkal, vitézekkel és díszmagyarral. Nem! Legyen azon a napon minden magyar lelkében – aki szentmisére megy – felajánlás Horthyért, s a kor áldozataiért, de azokért is, akik ma még szítják a politikai gyűlöletet, a magyarellenességet, ám, akik holnap talán épp olyan veszélyben lesznek, mint hittestvéreik Európa nyugati felében... Mert a történelem kereke szüntelenül forog! Ám ránk, magyarokra, magyar katolikusokra és magyar protestánsokra épp úgy számíthatnak majd akkor is, mint áldott emlékű Horthy Miklós Kormányzó Úr idején...

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Egy új világrend felé - Tóth Gy. LászlóEgy új világrend felé
Könyv - Bolti ár: 2 490 Ft
Internetes ár: 2 241 Ft
10% internetes kedvezménnyel
KRESZ - 2017-es kiadás - Hack Emil szerk.KRESZ - 2017-es kiadás
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A kék vér gyermekei III.  Utazás az aranykorba - Agnes Golenya PurisacaA kék vér gyermekei III. Utazás az aranykorba
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 3 150 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A sorsformáló 9+1 hónap - Orosz Katalin - S. Nagy ZitaA sorsformáló 9+1 hónap
Könyv - Bolti ár: 3 360 Ft
Internetes ár: 3 024 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Voynich kézirat - Dr. Stephen Skinner - Rafal Prinke - René ZandbergenA Voynich kézirat
Könyv - Bolti ár: 6 990 Ft
Internetes ár: 5 990 Ft
14% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat