HunHír.info

2018. Enyészet hava 20. nap, Jolán napja.

Csak eteti hazánk az eltérő kultúrájú kontinensfoglalókat...

2018. január 25. 16:25
Hunhír.info

migrans-kispocs-bemutat.jpgMiután a Magyar Nemzet megírta: az évek óta tartó migránsozás közepette a Fidesznek nem jutott rá ideje, hogy közölje a lakossággal, 2016 augusztusa óta Budapesten már lakhatási program is van "menekülteknek", szerdán a Fidesz budapesti elnöke csak elárulta: brüsszeli forrásból 60 oltalomban részesülő "menekült" szociális ellátását finanszírozzák.

Magyar Menedék - Negyedik birodalom

Kocsis Máté ugyanakkor leszögezte: a fővárosi önkormányzat egyetlen fillért sem fordít illegális bevándorlók támogatására. Az oltalmazott menekültekről szólva viszont hangsúlyozta, hogy ellátásukat brüsszeli forrásból finanszírozzák. Azt azonban elhallgatta, hogy az ellátást 25 százalékban hazai költségvetési forintokból állják.

Emlékezetes, elsőként a Magyar Nemzet számolt be arról, hogy az Európai Bizottság által létrehozott Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap forrásaira – a 2014–2020-as időszakban 9,9 milliárd forint – sikeresen pályázott 2015-ben a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei, amely a fővárosi önkormányzat hajléktalanellátó szervezete. A legálisan befogadott menekültek önálló lakhatásának segítésére 82,5 millió forintot nyertek el.

A Jobbik szerint a Fidesz egyre mélyebbre süpped abban a migrációs mocsárban, amit ő maga teremtett. Tokody Marcell jobbikos fővárosi képviselő a menekülteknek nyújtott lakhatási programmal kapcsolatban tegnap kitért rá: a családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételéhez nem szükséges magyar állampolgárság. „Ha migráns Ahmed három gyermekével érkezik, akkor megkaphatnak 10 millió forint támogatást” – mondta. A Jobbik alelnöke, Toroczkai László pedig Balassagyarmaton járt, ahol jelképesen lelakatolta a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal helyi közösségi szállását. Szerinte felül kell vizsgálni a magyar–szerb határon létrehozott tranzitzónák létét is.

A Magyar Nemzet kedden írta meg, hogy miközben a kormány évek óta támadja Soros Györgyöt, illetve az általa létrehozott Nyílt Társadalom alapítványok hálózatát, ezzel párhuzamosan egy olyan civil szervezetet, a Menedék Migránsokat Segítő Egyesületet is költségvetési támogatásban részesített, amely tagja az általa Soros-hálózatnak nevezett körnek. 2015 óta legalább 150 millió forintot nyert a szervezet az EU és az Orbán-kormány által finanszírozott pályázatokon. Érdekes, hogy mindezek ellenére Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szerdán nem a kormánypropaganda és a magyar adófizetői pénzekből ellátott menekültek ügye közt feszülő ellentmondást próbálta feloldani. Ehelyett a Menedék Migránsokat Segítő Egyesület vezetőjének egy 2015-ös nyilatkozatát kritizálta.

Nem mellékes, hogy szerdán Ács Rezső, Szekszárd fideszes polgármestere – Pécshez hasonlóan – azt kezdeményezte: a város akadályozza meg az illegális bevándorlást szervező irodák érkezését.

mno nyomán

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Atilla Kódex
Atilla Kódex
Könyv - Bolti ár: 9 980 Ft
Internetes ár: 8 990 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Régi magyar fegyverek - Dr. Hidán Csaba LászlóRégi magyar fegyverek
Könyv - Bolti ár: 4 000 Ft
Internetes ár: 3 400 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Nyelvünk aranyágya - Czakó GáborNyelvünk aranyágya
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Öröktűz I-II. DVD - Jelenczki IstvánÖröktűz I-II. DVD
DVD - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 500 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Gyuri bácsi egészségnaptára 2019 - Szabó György - a bükki füvesemberGyuri bácsi egészségnaptára 2019
Naptár - Bolti ár: 2 500 Ft
Internetes ár: 1 990 Ft
20% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat