HunHír.info

2018. Enyészet hava 19. nap, Timur napja.

Kárpát-medencei utazási lehetőség magyarországi középiskolásoknak március 15-én

2018. január 24. 06:44
Hunhír.info

Idén is meghirdeti március 15-i diákutaztatási programját a Rákóczi Szövetség magyarországi középiskolások számára, azzal a céllal, hogy a Kárpát-medence valamely határon túli településére utazzanak és az ott élő társaikkal közösen ünnepeljenek.

A szervezet MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a programot pályázati formában hirdették meg, arra bármely magyarországi középiskola jelentkezhet.

A pályázat feltétele, hogy egy határon túli település magyar középiskolájához látogasson az utazó iskola csoportja és közösen ünnepeljenek március 15-én. Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat, amelyhez a Rákóczi Szövetség - az utazásban résztvevő diákok számától függően - akár 250 ezer forint utazási támogatást biztosít. A pályázatot 2018. február 26-ig nyújthatják be az iskolák a Rákóczi Szövetség honlapján (www.rakocziszovetseg.hu).

A Rákóczi Szövetség 1994 óta utaztat középiskolásokat március 15-e alkalmából. A diákutaztatási programok kapcsolódnak a június 4-i nemzeti összetartozás napjához, illetve az október 23-i nemzeti ünnephez, amikor külhoni középiskolák is utazhatnak a Kárpát-medencében.

Tavaly 400 Kárpát-medencei középiskola több mint 15 ezer diákja utazhatott ily módon.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Hunivity - társasjáték - Hajnal és LegendHunivity - társasjáték
Társasjáték - Bolti ár: 6 800 Ft
Internetes ár: 6 120 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Az erdélyi renaissance - Balogh JolánAz erdélyi renaissance
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Viszlát, Európa! - Gerd HonsikViszlát, Európa!
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Titkos társaságok fogságában - Összeesküvés elméletek sorozatTitkos társaságok fogságában
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Birodalmak alkonya - Bogár LászlóBirodalmak alkonya
Könyv - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 805 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat