HunHír.info

2018. Enyészet hava 19. nap, Timur napja.

Woody Allen, a pedofil? Csak rá kell nézni...

2018. január 22. 16:16
Hunhír.info

„Miért ne akarnám, hogy megbukjon?” – tette fel a kérdést a nyilvánosságnak Dylan Farrow a CBS csatorna This Morning című műsorában múlt csütörtökön. Woody Allen nevelt lánya először adott tévéinterjút, amelyben továbbra is fenntartotta korábbi állítását, hogy nevelőapja gyermekkorában molesztálta.

Magyar Menedék - Negyedik birodalom

„Csak egy dolgot tehetek: elmondom az igazat, és bízom benne, hogy elhiszik majd nekem” – fogalmazott a műsorban a most harminckét éves nő. Szerinte Allen „túl rég óta hazudik”.

Dylan Farrow a Los Angeles Timesban december elején megjelent cikkében már írt róla, nem érti, a Harvey Weinstein nevével egybeforrt szexuális zaklatási ügy hullámai miért nem érték még el Allent, ha mindenkit elmeszelnek, ő miért ússza meg. Kifakadását akkor semmilyen reakció nem kísérte, a januári Aranyglóbusz-gálát követően azonban a sztárok egymás után jelentették be, mennyire megbánták, hogy Allennel dolgoztak, soha többé nem tesznek majd így, s olyan színész is akadt, aki jótékony célra ajánlotta fel a rendező készülő filmjéért kapott honoráriumát.

Dylan Farrow vádja alapján nem tűnik meglepőnek a színészek reakciója, sőt az a furcsa, hogy Allen még mindig szabadlábon van, csakhogy a dolog nem olyan egyértelmű, mint ahogy elsőre látszik. Egy hosszú és elkeseredett küzdelem újabb fejezete zajlik a szemünk előtt, amely során az igazság valószínűleg sosem fog kiderülni.

A történet gyökerei 1979-ig nyúlnak vissza, abban az évben találkozott egymással Woody Allen és Mia Farrow. A színész és a rendező – bár mindvégig külön lakásban laktak a Central Park szemközti oldalán – tizenkét éven át élt együtt, kapcsolatuk azonban botrányba torkollt. 1992 januárjában derült ki, hogy Allen viszonyt folytat Farrow – André Previn zongoraművésszel közösen – adoptált lányával, az akkor tizenhat éves Soon-Yi Previnnel. Woody Allen nyilatkozatban hozta a világ tudomására, hogy szerelmes a nevelt lányába, ez azonban aligha hatotta meg Mia Farrow-t, aki ügyvédei segítségével szeretett volna elégtételt venni a megaláztatásokért. A jogi lépések előtt még befejezte Férjek és feleségek című közös filmjüket, és a botrány ellenére továbbra is megengedte Allennek, hogy látogassa a családját. Ez lett a későbbi molesztálási ügy alapja.

A gyerekek elhelyezéséért vívott küzdelemben 1992 augusztusában új vád bukkant fel, e szerint Woody Allen Mia Farrow házában, kihasználva, hogy a színész vásárolni ment, zaklatni kezdte az akkor hétesztendős Dylan Farrow-t. Az iratok tanúsága szerint Mia Farrow évek óta aggódva figyelte, ahogy a rendező kisajátítja a kislányt; míg saját vér szerinti fia és a család többi gyermeke iránt alig mutatott érdeklődést, Dylant valósággal bálványozta. Viselkedése Farrow ismerőseinek figyelmét is felkeltette, így mindig ügyeltek rá, hogy ne maradjon egyedül a kislánnyal, ám az inkriminált napon, 1992. augusztus 4-én hiába voltak sokan körülöttük, eltűntek húsz percre. Az egyik nevelő talált rájuk, állítása szerint Allen a kislány ölébe hajtotta a fejét, miközben ő a tévét bámulta. Mia Farrow a következő napon videóra vette Dylan vallomását, amelyben arról beszélt, nevelőapja a padlásra vitte fel, intim helyeken simogatta, majd a hasára fektette, és erőszakot követett el rajta.

Allen visszautasította a vádakat, és az orvosi szakvélemények inkább őt igazolták. A rendőrség a nyomozás során a Yale – New Haven-i Kórház gyermekek elleni szexuális zaklatási ügyekre szakosodott klinikáját kérte fel, hogy folytasson le független vizsgálatot, amelynek eredményeként megállapították, hogy Dylan Farrow-t nem érte szexuális zaklatás. A szakvélemény szerint a kislány vallomása ellentmondásokat tartalmaz, így a vádak forrása inkább az érzelmi zavaraiban keresendők, sőt a szakértők nem zárták ki, hogy az anyja tanította be a történetet Dylannek, esetleg mindkettő együtt.

mno

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A magyarság sorsdöntő államalapításai - 4 kötet egy könyvben! - Badiny Jós FerencA magyarság sorsdöntő államalapításai - 4 kötet egy könyvben!
Könyv - Bolti ár: 9 990 Ft
Internetes ár: 7 990 Ft
20% internetes kedvezménnyel
Mély titkú rovással - Friedrich KláraMély titkú rovással
Könyv - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 805 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Kuruc világ I. - Vadrózsa és kard - Nemere IstvánKuruc világ I. - Vadrózsa és kard
Könyv - Bolti ár: 2 999 Ft
Internetes ár: 2 549 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Világhódító államterrorizmus - Összeesküvés elméletek sorozatVilághódító államterrorizmus
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Észpörgető társasjáték - Hajnal és LegendÉszpörgető társasjáték
Társasjáték - Bolti ár: 7 500 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
7% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat