HunHír.info

2018. Újkenyér hava 20. nap, Szent István király ünnepe, István, Vajk napja.

"Nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani az autonómiatörekvéseknek” - Majd jól meglepődik a román

2018. január 11. 13:04
Hunhír.info

Mihai Tudose román miniszterelnök szerint nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani annak, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös állásfoglalást írt alá az erdélyi magyar autonómiaelképzelések összehangolásáról.


A miniszterelnök szerdán késő este telefonon nyilatkozott a témáról a Realitatea hírtelevíziónak, amely egész estés műsort szánt a romániai magyar kérdésnek. A miniszterelnök kijelentette: a magyar pártok felvetését nem szabad figyelmen kívül hagyni, alábecsülni sem kell, de túlságosan nagy jelentőséget sem kell tulajdonítani neki.

"Az a véleményem, hogy ez csak az idei évre vonatkozik. Egy olyan próbálkozás, mint a kerítésen bedugott rúd, hogy mi rájuk vessük magunkat, hogy nekik aztán legyen okuk ránk vetni magukat. Így pedig a centenárium éve (Erdély és Románia egyesülése centenáriumának az éve) a szomszédokkal folytatott verekedés éve legyen" - fogalmazott a miniszterelnök.

Mihai Tudose arra is kitért, hogy az autonómiaterveket összehangoló magyar pártok nem képviselnek jelentős politikai erőt Romániában. "Ezek ott vannak náluk (a magyaroknál) az udvarban. Nem kell semmibe venni őket, de nem is kell nagyon lobbanékonyan viszonyulni a kérdéshez" - jelentette ki a miniszterelnök, akinek a rossz telefonos kapcsolat miatt a stúdióban ülők is csak részben értették a nyilatkozatát.

A műsorvezető kérdésére, hogy "akkor az az ön válasza, hogy ez (az autonómia) kizárt?" Mihai Tudose azt felelte: "nem lehet szó róla".

A műsor résztvevői rendkívül súlyosnak tartották, hogy a romániai magyar pártok Szili Katalin magyar miniszterelnöki megbízott közvetítésével jutottak azonos álláspontra az autonómia kérdésében, és azt is sérelmezték, hogy a román kormány nem tiltakozott emiatt.

Hunhír.info - MTI

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Káldeától Ister-Gamig I-II-III. - Badiny Jós FerencKáldeától Ister-Gamig I-II-III.
Könyv - Bolti ár: 9 990 Ft
Internetes ár: 8 500 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Nem jöttünk mi sehonnan sem DVD - Jelenczki IstvánNem jöttünk mi sehonnan sem DVD
DVD - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 970 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Ész és Hit - Czakó GáborÉsz és Hit
Könyv - Bolti ár: 2 730 Ft
Internetes ár: 2 321 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Halállistán - Geert WildersHalállistán
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 392 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A gondolatgyárak - F. William EngdahlA gondolatgyárak
Könyv - Bolti ár: 3 790 Ft
Internetes ár: 3 032 Ft
20% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat