HunHír.info

2019. Fergeteg hava 17. nap, Edömér napja.

A jelenlegi határon túli magyar műemlékek megmentésére csak morzsák jutnak... Bezzeg a másokra...

2017. december 22. 14:55
Hunhír.info

rozsafuzerek-250.jpgMegszületett a Rómer Flóris Terv nyílt felhívásának eredménye, a 45 millió forintos keretet tizenhat veszélyeztetett állapotú, határon túli magyar vonatkozású műemlék megmentésére fordítják - közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI-vel.

Menedék - Atilla

Felidézték: veszélyeztetett állapotú, határon túli magyar vonatkozású műemlékek megmentésére várt kezdeményezéseket a Miniszterelnökség. Az április 20-án megjelent, 45 millió forint összértékű felhívásra 25 érvényes kérelem érkezett, 101,6 millió forint összértékben. A keretet tizenhat épület között javasolta szétosztani a Rómer Flóris Terv bíráló bizottsága, egy kisebb részt pedig a szeptember 17-i szélviharban keletkezett károk enyhítésére ajánlott fordítani. A projekteknek jövő június végéig kell megvalósulniuk - olvasható a közleményben.

Részletezték: a kezdeményezések két kivétellel egyházi használatban lévő épületekre irányulnak. Tizenkét erdélyi épületen, valamint három szlovákiai és egy kárpátaljai műemléken végezhetnek állagmegóvási munkákat. A felhívás szerint a különösen veszélyeztetett műemléki értékek pusztulásának megakadályozását, illetve súlyos, visszavonhatatlan károsodásának elhárítását, megelőzését célzó tevékenységek támogathatók, ezért többségben vannak a tetőzetek javítására, illetve tartószerkezeti megerősítésre vonatkozó kezdeményezések. Ezeken kívül restaurátori konzerválási munkák, illetve villámhárító javítása szerepel az elvégezhető feladatok között - olvasható a közleményben.

Nagyváradon, egy konferencián mutatták be 2015-ben a Rómer Flóris Tervet, amelynek célja megőrizni és megmenteni azokat a magyar kultúrához tartozó és az identitás megőrzése szempontjából fontos épületeket, szakrális és nem szakrális tereket, amelyeket a magyarság létrehozott az elmúlt több mint ezer év alatt a Kárpát-medencében.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Olvasgatni való - Rónaszegi MiklósOlvasgatni való
Könyv - Bolti ár: 2 000 Ft
Internetes ár: 2 000 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Lélek és szögesdrót - Szolzsenyicin, magyar ecsettel - Domonkos LászlóLélek és szögesdrót - Szolzsenyicin, magyar ecsettel
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Kozmikus tudat csomag - 2 könyv együtt kedvezménnyel - László ErvinKozmikus tudat csomag - 2 könyv együtt kedvezménnyel
Könyv - Bolti ár: 9 490 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
26% internetes kedvezménnyel
Történelmünk ősi gyökerei a Pilisben - Herczeg FerencTörténelmünk ősi gyökerei a Pilisben
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 800 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Atlantisz csomag - 2 könyv együtt különleges kedvezménnyel - Ignatius DonnellyAtlantisz csomag - 2 könyv együtt különleges kedvezménnyel
Könyv - Bolti ár: 12 490 Ft
Internetes ár: 9 990 Ft
20% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat