HunHír.info

2017. Álom hava 11. nap, Gilvád napja.

Lé dupla whiskyvel: Balog Zoltán 25 millió forintot adott Charlie születésnapi koncertjére

2017. december 07. 06:50
Hunhír.info

gitar_250.jpgAz állami mecénás szervezet, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alapvetően két csatornán keresztül tolja a pénzt a kultúrába. Az egyik a kollégiumok, ahol a szakmai szervezetek képviselői, illetve az MMA és a miniszter szakmabeli jelöltjei döntenek a támogatásokról. A másik pedig a miniszteri keret, amelyről csak a miniszter dönt.

Magyar Menedék - Hamis zászlós

Utóbbi már az előző kormányok alatt is számos kritikát kapott, és Balog Zoltán is számos vitatható döntést hozott. Az én személyes kedvencem, hogy 5 milliót utalt az Elment az Őszöd című Gyurcsány-gyalázó viccfilmre, de persze Mészáros Lőrinc művészeti vállalkozására is felfigyelt a miniszter.

Az NKA honlapján hónapról hónapra lehet követni, kiket szemelt ki Balog miniszter. A novemberi kedvezményezettek között jórészt iskolai kórusokat és főleg párszázezres tételeket találunk, de voltak különösen szerencsés pályázók is (a miniszteri keretre is pályázni kell).

A rengeteg aspiráns és számos nyertes között mindössze négy olyan ügy volt, amely 20 milliót vagy többet érdemelt.

A somorjai református templom belső terének felújítása 20 milliót.
A köztévés Borbás Mária cégének Az ember legjava c. dokumentumfilm előkészítésére, illetve Az idők jelei című, fideszes tanulmánykötet kiadására és konferenciarendezésre 21 millió áll rendelkezésére.
A Charlie 70 születésnapi koncert 25 millió adóforintot használhat fel.

De a legtöbbet a kulturális élet ismert szereplője, a Külügyminisztérium kapta, amely a magyar reformáció öt évszázadát külföldi helyszíneken bemutató kiállításra és kísérőrendezvényeire kapott 50 milliót.

A Charlie-koncertre jutó milliók egyébként a Rózsa Recordsnál landolnak. Ennek tulajdonosa Rózsa István, aki amúgy az ATV igazgatóságának is tagja, és cégei Balog Zoltán miniszteri keretének egyik fő haszonélvezői - ahogy arról két éve részletesebben is írtunk.

Az persze időről időre felmerül, hogy vajon mi értelme van a leginkább eladható, innovatívnak nehezen nevezhető popsztárokat ilyen mennyiségű pénzzel támogatni. De abban biztosak lehetünk, hogy vannak, akik kifejezetten örülnek egy újabb nagyszabású Charlie-koncertnek.

HÍR24

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Kolbrin Biblia - Arany  LászlóKolbrin Biblia
Könyv - Bolti ár: 7 990 Ft
Internetes ár: 7 191 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Kozmosz a magyar mesében - Vámos FerencKozmosz a magyar mesében
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Ész és Hit - Czakó GáborÉsz és Hit
Könyv - Bolti ár: 2 730 Ft
Internetes ár: 2 321 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Atilla fia, Csaba királyfi - Lezsák SándorAtilla fia, Csaba királyfi
Könyv - Bolti ár: 2 600 Ft
Internetes ár: 2 210 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Szkítáktól a Kárpát hazáig - Aradi ÉvaSzkítáktól a Kárpát hazáig
Könyv - Bolti ár: 2 600 Ft
Internetes ár: 2 210 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat