HunHír.info

2018. Enyészet hava 20. nap, Jolán napja.

Irán megnöveli rakétáinak hatótávolságát, ha Európa fenyegeti

2017. november 26. 08:59
Hunhír.info

Ha Európa veszélyezteti Iránt, Teherán kétezer kilométernél hosszabbra növeli rakétáinak hatótávolságát - jelentette ki szombaton Hosszein Szalami, az iráni forradalmi gárda parancsnokhelyettese, akit a Fars hírügynökség idézett szombaton.

Magyar Menedék - Nemzeti Könyvhét 2018

A dandártábornoki rangot viselő Szalami kifejtette: ha Irán eddig kétezer kilométeren belül tartotta rakétáinak hatótávolságát, azt nem technológiai hiányosság miatt tette, hanem azért, mert "stratégiai doktrínát" követ.

Teherán ugyanis eddig nem érezte, hogy Európa veszélyt jelentene számára, de ha Európa mégis fenyegetné Teheránt, meghosszabbítja a hatótávolságot - tette hozzá Szalami.

Mohammad Ali Dzsafari, a Forradalmi Gárda vezetője október végén egy teheráni konferencián bejelentette, hogy Ali Hamenei iráni legfelsőbb vezető - aki egyben a hadsereg főparancsnoka is - 2000 kilométerre korlátozta az iszlám köztársaságban gyártott ballisztikus rakéták hatósugarát.

Ez azt jelenti, hogy az iráni rakéták csak közel-keleti célpontokat képesek elérni. Izrael és több térségbeli amerikai katonai támaszpont is 2000 kilométeren belül található. Dzsafari szerint ez a kapacitás egyelőre elég.

Szakértők szerint Dzsafari nyilatkozatának egyik célja az lehetett, hogy eloszlassa az iráni rakétaprogrammal kapcsolatos újabb aggodalmakat. Teherán szeretné ugyanis elkerülni, hogy egy kalap alá vegyék Észak-Koreával, amely nukleáris és rakétaprogramjával az Egyesült Államokat fenyegeti.

Az iráni hatóságok többször hangsúlyozták, hogy az iszlám köztársaság észak-koreai technológián alapuló rakétaprogramja - amely a Forradalmi Gárda hatáskörébe tartozik - kizárólag védelmi célokat szolgál.

mti

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Trianon naptár 2018
Trianon naptár 2018
Naptár - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 1 920 Ft
52% internetes kedvezménnyel
A Mohácsi csata (1526) másképpen - Botlik Richárd - Illik PéterA Mohácsi csata (1526) másképpen
Könyv - Bolti ár: 4 200 Ft
Internetes ár: 3 570 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Atlantisz - Az özönvíz előtti világ - Ignatius DonnellyAtlantisz - Az özönvíz előtti világ
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Nyelvünk aranyágya - Czakó GáborNyelvünk aranyágya
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Emlékeim - Deák Ferenc politikai és magánéletéből - Széll Kálmánné Vörösmarty IlonaEmlékeim - Deák Ferenc politikai és magánéletéből
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat