HunHír.info

2017. Álom hava 18. nap, Csekő napja.

Brutális merényletsorozat Egyiptomban: 184 halott és több mint 80 sebesült

2017. november 24. 15:12
Hunhír.info

bomba.jpgTöbb robbantásos merényletet követtek el pénteken Egyiptomban egy mecsetnél. Az áldozatok száma percről percre emelkedik, a BBC legutóbbi jelentése szerint több mint 184-en is meghaltak és legalább 80-an megsebesültek.

Magyar Menedék - Könyvhét 2017

Az MTI szerint az elkövetők akkor robbantották fel a mecset köré telepített eszközeiket, amikor a hívők épp távoztak a Bir al-Abedben lévő al Rauda mecsetben tartott pénteki imáról. Akik túlélték a robbanásokat, azokra – egyelőre csak twitteren terjedő beszámolók alapján – kisteherautóból erősített géppuskákból kezdtek lőni. A mecset környékét és a tengerparti főutat nagy erőkkel zárták le.

Egyelőre ismeretlen az elkövető, de a legtöbb híroldal szerint az Iszlám Állam helyi szervezete, aSínai Vilajet lehet a felelős , mely az elmúlt években csaknem 1000 katonával végzett már. Ennek a feltételezésnek csak az mondhat ellent, hogy az iszlám szunnita irányzatához tartozó terrorszervezet még soha nem robbantott szunnita mecseteknél, ők elsősorban az iszlamista Mohamed Morszi elnököt 2013-ban katonai puccsal eltávolított Abdel Fatah al-Sziszi elnök “hittagadó” rendszere ellen esküdtek bosszút. Tavaly viszont lefejeztek egy agg, a szúfi irányzathoz tartozó muszlim vallási vezetőt, akit fekete mágia használatával vádoltak.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A Voynich kézirat - Dr. Stephen Skinner - Rafal Prinke - René ZandbergenA Voynich kézirat
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft
17% internetes kedvezménnyel
Mély titkú rovással - Friedrich KláraMély titkú rovással
Könyv - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 805 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Az óriások elveszett faja - Patrick ChouinardAz óriások elveszett faja
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 3 992 Ft
20% internetes kedvezménnyel
Magyarország álomtörténete 1929-1941 - Rácz AndrásMagyarország álomtörténete 1929-1941
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 2 800 Ft
20% internetes kedvezménnyel
Szkítáktól a Kárpát hazáig - Aradi ÉvaSzkítáktól a Kárpát hazáig
Könyv - Bolti ár: 2 600 Ft
Internetes ár: 2 210 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat