HunHír.info

2018. Szelek hava 22. nap, Aranyos napja.

Jobbikos képviselőjelölt lett Kovács Tamás vívólegenda, volt szövetségi kapitány

2017. november 24. 08:07
Hunhír.info

Elfogadta Vona Gábor, a Jobbik elnökének felkérését, és a párt képviselőjelöltjeként indul a 2018. évi országgyűlési választáson Kovács Tamás kétszeres olimpiai bronzérmes, világbajnok kardvívó, volt szövetségi kapitány és mesteredző – derült ki a vívólegenda Facebook-bejegyzéséből.

Magyar Menedék - Könyvhét 2017

Mint írta, a néppártosodott Jobbik választási programjával maximálisan egyetért, Vona Gábor felkérését megtisztelőnek és elfogadhatónak tartja. Emlékeztetett arra, hogy húsz évig a Fideszre szavazott mint nemzeti érzelmű, keresztény polgár, „de sajnos az elmúlt négy évben óriásit változott a párt morálja, becsülete, és tovább fokozta a társadalom megosztottságát, elfelejtette Isten intelmeit a tízparancsolatában”.

Hangot adott személyes sérelmeinek is, annak, hogy a londoni olimpia előtt egy hónappal „a fideszes ejtőernyős szövetségi elnök” kirúgta a kardozók szövetségi kapitányi posztjáról, hatszoros olimpiai bajnok elhunyt édesapját pedig nem jelölte a Nemzetközi Vívószövetséghez tartozó Hírességek Csarnokába.

Kovács Tamás lesújtó véleményt fogalmazott meg a nagyobbik kormánypártól: „A Fidesz huszonnyolc év alatt megöregedett, elfásult, korrupt, megosztó, diktatórikus, kirekesztő, ellentmondást nem tűrő párttá vált, ahol a szlogen: »aki nincs velünk, az ellenünk van«.” Számára ez már elfogadhatatlan – fűzte hozzá.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Ezért Gyűlölnek - Bayer ZsoltEzért Gyűlölnek
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 242 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A célkeresztben: Magyarország - Frank FürediA célkeresztben: Magyarország
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 610 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Gyógyulj meg magyarul - Színia Bodnár ErikaGyógyulj meg magyarul
Könyv - Bolti ár: 2 600 Ft
Internetes ár: 2 600 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A tizenharmadik törzs - Arthur KoestlerA tizenharmadik törzs
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Az új ember - Mary RodwellAz új ember
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft
17% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat