HunHír.info

2017. Álom hava 11. nap, Gilvád napja.

Megint cementtel öntötték le az örök lángot a kijevi Dicsőség parkban

2017. november 20. 11:58
Hunhír.info

langok.jpgIsmeretlen tettesek ismét leöntötték cementtel és így eloltották hétfőn a második világháborúban elesett szovjet katonák emlékére létesített örök lángot a kijevi Dicsőség parkban - számoltak be ukrán híradások rendőrségi, illetve helyszíni jelentések alapján.

A beszámolók szerint az elkövetők a mécsesben egy keresztet hagytak. Jelenleg a hatóságok szakemberei a helyszínen vizsgálódnak, kiérkeztek a tetthelyre a gázszolgáltató munkatársai is, mivel az örök láng gázzal működik.

Ez már a második ilyen incidens volt rövid időn belül. A mostanit megelőzően november 7-én öntötték le máig ismeretlen elkövetők az örök lángot. Akkor egy járókelő riasztotta telefonon a rendőrséget. A kiérkező rendfenntartók a helyszínen azt látták, hogy az örök mécsest cement fedi, körülötte pedig nyolc vödröt hagytak szétdobálva az elkövetők.

Áprilisban az örök láng körüli bronzdíszítést lopták el ismeretlenek.

2010 decemberében a Testvériség nevű neonáci szervezet egyik tagja, Anna Szinykova azzal fejezte ki ellenszenvét a szovjet emlékművel szemben, hogy rántottát sütött a láng fölött. 2012 októberében - még az Európa-párti és hatalomváltó Majdan-tüntetések nyomán Oroszországba menekült Viktor Janukovics volt ukrán elnök hivatali ideje alatt - ezért őt három év börtönbüntetésre ítélték két évre felfüggesztve. 2014 novemberében azonban bűncselekmény hiányában felmentette Kijev egyik kerületi bírósága.

Az ukrán parlament 2015 áprilisában törvényt fogadott el, amelyben egyebek mellett betiltotta a kommunista és a náci propagandát, valamint a két totalitárius rendszer jelképeinek használatát. A kommunista emlékművek eltávolításáról 2015. november végén hozott rendeletet a kulturális minisztérium.

Két év alatt több mint ezer emlékművet - főként Lenin-szobrokat - távolítottak el a közterekről.

Volodimir Vjatrovics, az Ukrán Nemzeti Emlékezet Intézetének vezetője augusztusban számolt be arról, hogy gyakorlatilag az összes Lenin-szobrot elbontották Ukrajnában, szám szerint 1320-at. Hozzátette, hogy már csak az Oroszország által visszacsatolt Krím félsziget és a Moszkva által támogatott szakadárok ellenőrzése alatti területeken vannak, illetve esetleg néhány eldugott kistelepülésen lehetnek még kint közterületen a kommunista forradalom vezérét ábrázoló emlékművek.

mti

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Miért mondott le az Antall-kormány és az Országgyűlés a történelmi Kárpátaljáról? - Dányi LászlóMiért mondott le az Antall-kormány és az Országgyűlés a történelmi Kárpátaljáról?
Könyv - Bolti ár: 2 000 Ft
Internetes ár: 2 000 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A Voynich kézirat - Dr. Stephen Skinner - Rafal Prinke - René ZandbergenA Voynich kézirat
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft
17% internetes kedvezménnyel
Az egészség és megfiatalodás időtlen titkai 1. rész. - Andreas MoritzAz egészség és megfiatalodás időtlen titkai 1. rész.
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Mély titkú rovással - Friedrich KláraMély titkú rovással
Könyv - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 805 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A kék vér gyermekei III.  Utazás az aranykorba - Agnes Golenya PurisacaA kék vér gyermekei III. Utazás az aranykorba
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 3 150 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat