HunHír.info

2017. Álom hava 13. nap, Kurszán napja.

A BETOLAKODÓ IDEGENEK meghívólevélként értelmezhetik a dublini reformtervezetet

2017. november 17. 07:35
Hunhír.info

menekultek-tamadnak-250.jpgA miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint meghívólevélként értelmezhetik az illegális bevándorlók a dublini szabályozás reformtervezetét. Bakondi Györgyöt az M1 aktuális csatornán csütörtökön azzal kapcsolatban kérdezték, hogy az Európai Parlament (EP) plenáris ülése jóváhagyta a testület belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) által a dublini szabályozás reformtervezetéről októberben elfogadott tárgyalási mandátumot.

Magyar Menedék - Hamis zászlós

A főtanácsadó azt mondta: az új szabályozás alapján vélhetően növekvő számban érkeznek majd migránsok, hiszen az egyfajta "meghívólevél". Hozzátette: egy automatizmus szerint osztanák szét őket, és a befogadó országnál kellene benyújtaniuk menekültkérelmüket. Szerinte ezzel két probléma van, egyrészt azok visszaküldése, akik "nyilvánvalóan veszélyt jelentenek az európai biztonságra", például terrorgyanúsak, köztörvényes bűncselekményt követtek el, valamint azok kiutasítása, akik nem politikai menekültek, a jobb élet reményében indultak útnak, és ők a többség.

Bakondi György kitért arra is, hogy szerinte a reformtervezetet főleg az EP liberális képviselői szeretnék a 2019-es európai uniós választások előtt végrehajtani, mert tartanak attól, hogy a megváltozott politikai hangulatban az új parlament talán nem támogat majd ilyen elgondolásokat.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A kék vér gyermekei III.  Utazás az aranykorba - Agnes Golenya PurisacaA kék vér gyermekei III. Utazás az aranykorba
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 3 150 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A tizenharmadik törzs - Arthur KoestlerA tizenharmadik törzs
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Észpörgető társasjáték - Hajnal és LegendÉszpörgető társasjáték
Társasjáték - Bolti ár: 7 500 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
7% internetes kedvezménnyel
Horthy Naptár 2018 - 10 DB - kedvezménnyel - Vitéz nagybányai Horthy Miklós KormányzóHorthy Naptár 2018 - 10 DB - kedvezménnyel
Naptár - Bolti ár: 39 900 Ft
Internetes ár: 24 999 Ft
37% internetes kedvezménnyel
A múltból a jövőbe - Csath MagdolnaA múltból a jövőbe
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat