HunHír.info

2018. Fergeteg hava 22. nap, Hunorka napja.

Lavrov is bizonyítékokat szolgáltat az USA és az ISIL nászára

2017. november 14. 17:30
Hunhír.info

lavrov-250.jpgSzergej Lavrov orosz külügyminiszter egy keddi moszkvai sajtóértekezletén arra hívta fel a figyelmet, hogy az abu-kemáli nem ez az első eset, amikor az amerikaiak megkegyelmeznek a terroristáknak. Emlékeztetett rá, hogy az IÁ terroristái előtt a szíriai Rakka és az iraki Moszul ostromakor is megnyíltak az elvonulást biztosító "képletes kapuk".

Magyar Menedék - Migránsokk

Lavrov szerint Moszkvának több kérdése lenne Washingtonhoz azzal kapcsolatban, hogy milyen célokat követ Szíriában. Szavai szerint Rex Tillerson amerikai külügyminiszter többször úgy nyilatkozott, hogy az amerikaiak egyetlen célja az arab országban az IÁ legyőzése. Rámutatott, hogy ezzel szemben a Pentagont irányító James Mattis kijelentette, hogy az amerikai erők addig nem távoznak az arab országból, amíg meg nem győződnek róla, hogy a politikai folyamat jó irányba - vagyis a rendszerváltás - irányába halad.

Az orosz diplomácia vezetője ismételten hangsúlyozta, hogy míg - a törvényes damaszkuszi kormány felkérésére alapján - az orosz és az iráni jelenlét legitim Szíriában, addig az amerikai nem az.

Hangot adott meggyőződésének, hogy a legnagyobb fenyegetést a polgárháború dúlta országban jelenleg "az Egyesült Államok védencei jelentik, azok a külföldi terroristák és fegyveresek, akik hozzácsapódnak a fegyveres ellenzéknek azokhoz a csoportjaihoz, amelyeket az Egyesült Államok támogat".

mti

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A hunok és magyarok - Fischer Károly AntalA hunok és magyarok
Könyv - Bolti ár: 1 900 Ft
Internetes ár: 1 900 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Kedvet virágoztató magyar népmesék - Dömötör Sándor (szerkesztő)Kedvet virágoztató magyar népmesék
Könyv - Bolti ár: 2 490 Ft
Internetes ár: 2 117 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Miért mondott le az Antall-kormány és az Országgyűlés a történelmi Kárpátaljáról? - Dányi LászlóMiért mondott le az Antall-kormány és az Országgyűlés a történelmi Kárpátaljáról?
Könyv - Bolti ár: 2 000 Ft
Internetes ár: 2 000 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Great Again - Újra naggyá tesszük Amerikát - Donald J. TrumpGreat Again - Újra naggyá tesszük Amerikát
Könyv - Bolti ár: 3 290 Ft
Internetes ár: 2 961 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A 3. Birodalom mágiája és okkult titkai - Hihetetlen magazin KÜLÖNSZÁM - Hihetetlen MagazinA 3. Birodalom mágiája és okkult titkai - Hihetetlen magazin KÜLÖNSZÁM
Könyv - Bolti ár: 1 499 Ft
Internetes ár: 1 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat