HunHír.info

2017. Enyészet hava 19. nap, Timur napja.

Semmibe veszi a miskolciakat a MIVÍZ igazgatója?

2017. november 14. 14:25
Hunhír.info

Ezt kérdezte keddi sajtótájékoztatóján Pakusza Zoltán, a Jobbik önkormányzati képviselője, miután a MIVÍZ igazgatója szerint a képviselőnek nincs joga vele találkozni, hogy szakmai megbeszélést folytassanak.

Magyar Menedék - Nincs kegyelem

Pakusza Zoltán elmondta: a napokban, mint a miskolciak törvényesen megválasztott képviselője szeretett volna a Honszerző utcai híd ügyében - amely több száz embert érint - szakmai egyeztetést folytatni a MIVÍZ igazgatójával. Az időpontot telefonon előzetesen leegyeztették, ezt az igazgató írásban vissza is igazolta. Két nap múlva azonban az önkormányzati törvényre hivatkozva közölte, erre nincs a képviselőnek jogosultsága, tájékoztatott Pakusza. A politikus elképesztőnek nevezte ezt a hozzáállást. Felhívta a figyelmet: nincs olyan törvény, amely tiltaná, hogy Miskolc tulajdonában lévő cég vezetője szakmai megbeszélést folytasson miskolci önkormányzati képviselővel. „Véleményem szerint Bíró Vencel igazgató úr semmibe veszi a miskolciakat, amikor képviselőjüket nem fogadja” - közölte Pakusza Zoltán.

Hozzátette: megérti, hogy az igazgatónak - akinek hivatalos lakcíme Dunaharaszti - ez csak egy munkahely, de több tiszteletet érdemelnek azok az emberek, akiknek adóforintjaiból kapja a fizetését. Pakusza Zoltán végezetül felszólította a cégvezetőt, kérjen bocsánatot a miskolciaktól, és segítsen problémáik, többek között a hónapok óta húzódó Honszerző utcai híd rekonstrukciójának mielőbbi megoldásában.

Jakab Péter
Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei sajtófőnöke

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Kozmosz a magyar mesében - Vámos FerencKozmosz a magyar mesében
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Gyuri bácsi egészségnaptára 2018 - Szabó GyörgyGyuri bácsi egészségnaptára 2018
Naptár - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 692 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Hamis zászlós hadműveletek - Összeesküvés elméletek sorozatHamis zászlós hadműveletek
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 079 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Globális felmelegedés-ipar - Összeesküvés elméletek sorozatGlobális felmelegedés-ipar
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A jövő elkezdődött - Bogár LászlóA jövő elkezdődött
Könyv - Bolti ár: 3 000 Ft
Internetes ár: 2 550 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat