HunHír.info

2017. Álom hava 13. nap, Kurszán napja.

Na. ez szép... A lóvén megy a balhé az MSZP-nél

2017. november 11. 12:38
Hunhír.info

Úgy értesültünk, hogy a napokban megkezdődött az MSZP és a D-Net Informatika Kft. közötti tárgyalás az adósságrendezésről. Információink szerint a szocialisták részletfizetési konstrukciót dolgoztak ki, kérdéses még, hogy ezt a kft. vezetése elfogadja-e.

Magyar Menedék - Migránsokk

Úgy tudjuk, az MSZP a D-Net Kft.-nek utalandó összeget ingatlaneladásból tervezi fedezni - írja a 168 Tóra

A cég tulajdonosa, Varga Tamás, a párt egykori informatikai igazgatója idén szeptember végén jogerősen is pert nyert az MSZP ellen. A Fővárosi Ítélőtábla ítélete szerint a pártnak nemcsak 16 milliós kamatot, hanem a csaknem 96 millió forintnyi elmaradt vállalkozói díjat is ki kell fizetnie a cégnek.

Az elsőfokú bíróság korábban megállapította, hogy MSZP és a cég 1994 óta állt szerződéses kapcsolatban, a kft. komplex szolgáltatást nyújtott a pártnak: ők biztosították az internetet, karbantartották a telefonalközpontot, üzemeltették az informatikai rendszert.

2012-ben már több mint 70 milliós fizetési meghagyást küldött a D-Net a pártnak. Az adósság a 2010-es kormányváltás óta halmozódott. A bonyolult jogvita során az MSZP 110 milliós ellenkeresettel próbálkozott a céggel szemben − eszerint az MSZP a Citynet Kft.-től megvette a D-Net tartozását −, de nem járt sikerrel.

A D-Net szerint nem létező tartozásról van szó, a párt követelése „aláíratlan, téves adatokat tartalmaz, különböző számlázó programokkal készültek, egy része mögött nincs szerződés”. Az elsőfokú bíróság nagy részben igazat adott a D-Net Kft.-nek, és elutasította az MSZP viszontkeresetét, ezt a másodfok is jogerősen helybenhagyta.

Most a tárgyalóasztalnál dől el a kérdés, sikerül-e a párton behajtani a több mint százmilliós tartozást.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Halállistán - Geert WildersHalállistán
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 392 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Nem jöttünk mi sehonnan sem DVD - Jelenczki IstvánNem jöttünk mi sehonnan sem DVD
DVD - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 970 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Visszatért - Trianon és a revízió - Zetényi Csukás FerencVisszatért - Trianon és a revízió
Könyv - Bolti ár: 7 900 Ft
Internetes ár: 6 715 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A magyarság 20.000 éves történelme 4. rész - Hihetetlen MagazinA magyarság 20.000 éves történelme 4. rész
Könyv - Bolti ár: 1 499 Ft
Internetes ár: 1 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Trianon naptár 2018
Trianon naptár 2018
Naptár - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
25% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat