HunHír.info

2017. Enyészet hava 22. nap, Nyék napja.

A pénz itt már kevés: védje meg a kormány a kárpátaljai magyar iskolákat!

2017. szeptember 06. 18:22
Hunhír.info

vereckei-hago-karpatia.jpgA Jobbik Ukrajna nemzetközi kötelezettségeivel és a magyar–ukrán alapszerződéssel is ellentétesnek, egyszersmind felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja, hogy az ukrán parlament második olvasatban is megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely alapján teljesen megszűnhet a nemzetiségi nyelvű oktatás az állami általános és középiskolákban, valamint a felsőoktatási intézményekben.

Helyi tagjainktól, szimpatizánsainktól pontosan tudjuk, hogy a magyar szülők a jogszabály hatályba lépése után tömegesen fogják kiíratni gyermekeiket az iskolákból, és vélhetően áthozzák őket Magyarországra. Ezzel pedig a kelet-ukrajnai polgárháború és az ukrán gazdasági összeomlás miatt az elmúlt években egyébként is rendkívül meggyengült kárpátaljai magyar közösség egésze kaphatja meg a kegyelemdöfést.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom ezért üdvözli a legnagyobb kárpátaljai magyar szervezetek közös tiltakozását. Örülünk annak is, hogy Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár révén hosszú évek óta először végre határozott hangot hallunk a magyar kormány részéről az ukrán kormányzati sovinizmus kapcsán. Ugyanakkor hozzá kell tennünk azt is, hogy az említett törvény a szocialista kormányok gyakorlatát sajnos hűen követő, szomszédaink irányába tett egyoldalú gesztusokkal operáló fideszes külpolitika egyértelmű csődjét is jelzi.

Az elmúlt évekre ugyanis az volt jellemző, hogy egyébként üdvözlendő módon nőtt a külhoni magyarságra fordított támogatások összege, ezzel együtt azonban a kormány szinte teljes egészében lemondott arról, hogy a kétoldalú kapcsolatokban felvesse a magyar közösségeket ért jogsértéseket. Ennél mindig fontosabb volt valamelyik belgrádi csetnik vállveregetése vagy Robert Fico egyre illékonyabbnak tűnő barátsága.

Jellemző, hogy míg Szijjártó Péter külügyminiszter sohasem felejt el kiállni „Ukrajna területi épsége” mellett, és feltételek nélkül támogatja Kijev uniós csatlakozását – legutóbb például a vízummentesség és a társulási egyezmény érdekében lobbizott Magyarország –, addig az ukrán kormány mindezekért cserébe a legkisebb engedményekre sem hajlandó, sőt élen jár a területén élő nemzeti közösségek jogtiprásában és diszkriminálásában.

A Jobbik 2018-as kormányra kerülése után a környező országokkal való kapcsolatokban a magyar nemzeti közösségek érdeke lesz az elsődleges. Sokadszorra szögezzük le: csak akkor támogatjuk Ukrajna (és Szerbia) EU-csatlakozását, ha az hajlandó lesz a területén élő őshonos nemzeti közösségeket államalkotó nemzetként kezelni, és nem a jogszűkítés, hanem a jogbővítés lehetőségeit keresi. Szomszédaink euroatlanti integrációja magyar érdek is, de nem mindenáron!

A Jobbik tehát elvárja a magyar kormánytól, hogy a lehető leghatározottabban és leghatékonyabban lépjen fel az ukrán oktatási törvény megváltoztatásával szemben, és akadályozza meg annak aláírását, hatályba lépését, ezzel pedig a kárpátaljai magyarság szülőföldjén való ellehetetlenítését! Ne csak akkor hadakozzon a Fidesz Brüsszellel, ha az EU a pártállamépítést elősegítő törvényeket kritizálja, hanem akkor is, amikor az elszakított területeink magyarságának helyzete követeli meg az Anyaország védelmét! Felszólítjuk ezért Orbán Viktort, hogy vigye a nemzetközi fórumok elé a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő és legszegényebb magyar közösségünket ért újabb sérelmeket, és követeljen közös európai fellépést Ukrajnával szemben!

Szávay István országgyűlési képviselő, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinet elnöke

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Maradék magyarok - Sík SándorMaradék magyarok
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Matyó motívumok kifestőkönyve - Horváth ÁgnesMatyó motívumok kifestőkönyve
Könyv - Bolti ár: 1 490 Ft
Internetes ár: 1 490 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A magyarság 20.000 éves történelme 4. rész - Hihetetlen MagazinA magyarság 20.000 éves történelme 4. rész
Könyv - Bolti ár: 1 499 Ft
Internetes ár: 1 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Magyarország álomtörténete 1929-1941 - Rácz AndrásMagyarország álomtörténete 1929-1941
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 2 800 Ft
20% internetes kedvezménnyel
Hazajáró falinaptár 2018 - HazajáróHazajáró falinaptár 2018
Könyv - Bolti ár: 2 400 Ft
Internetes ár: 2 000 Ft
17% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat