HunHír.info

2017. Álom hava 13. nap, Kurszán napja.

A szíriai hadsereg kiverte az ISIL-t Homszból

2017. augusztus 12. 15:16
Hunhír.info

A szíriai hadsereg szombaton közölte, hogy teljes ellenőrzése alá vonta asz-Szuhnát, az Iszlám Állam utolsó fellegvárát a központi Homsz tartományban - adta hírül szombaton a SANA szíriai állami hírügynökség. A hadsereg teljesen megtisztította a várost a dzsihadistáktól, és hatástalanította az ott elhelyezett robbanószerkezeteket.

A kormányerők tucatnyi szélsőségessel végeztek, fegyvereiket pedig megsemmisítették.

A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) egy héttel korábban beszámolt róla, hogy a dzsihadisták Deir-ez-Zórba csoportosították át az asz-Szuhnából kivont erőiket. A hadsereg következő célja Deir-ez-Zór tartomány visszaszerzése. A kormányerők valójában már egy hete elfoglalták a várost, de győzelmüket csak azután hirdették ki hivatalosan, hogy eltávolították az összes pokolgépet a településről és a környező utakról, valamint kiűztek vagy likvidáltak minden szélsőségest.

Asz-Szuhna elfoglalásával a biztonsági erőknek sikerült megtörniük a dzsihadisták Deir-ez-Zór városa körüli ostromgyűrűjét, mert asz-Szuhna a Palmürát Deir-ez-Zórral összekötő úton fekszik.

Az Irakkal határos tartomány szinte egésze az Iszlám Állam kezén van. Asz-Szuhna megszerzése a kormányerők újabb offenzívájának sikere, amelynek célja a szíriai sivatag megtisztítása a szélsőségesektől.

A hadsereget és szövetségeseit az orosz légierő segíti a harcokban.

Az Iszlám Állam az utóbbi időben jelentős veszteségeket szenvedett a szíriai hadseregtől, valamint a Washington vezette koalíciós erők támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ernyőszervezettől. Az SDF jelenleg a dzsihadisták “fővárosát”, Rakkát ostromolja.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Az új ember - Mary RodwellAz új ember
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 5 391 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A dzsihád legyőzése - Dr. Sebastian GorkaA dzsihád legyőzése
Könyv - Bolti ár: 3 199 Ft
Internetes ár: 2 879 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Ezért Gyűlölnek - Bayer ZsoltEzért Gyűlölnek
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 242 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Globális agymosás - Összeesküvés elméletek sorozatGlobális agymosás
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A felemelkedés rejtélyei - David WilcockA felemelkedés rejtélyei
Könyv - Bolti ár: 6 990 Ft
Internetes ár: 5 500 Ft
21% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat