HunHír.info

2017. Újkenyér hava 18. nap, Ilona napja.

Nem kapott engedélyt az első homoszexuális „Pride” felvonulás Kolozsváron

2017. június 17. 16:25
Hunhír.info

szivarvanyos-gender.jpgNem kaptak engedélyt a polgármesteri hivataltól a ClujPride felvonulás szervezői, akik eredetileg július 1-jére tervezték a városban most először megszervezésre kerülő megmozdulást - számolt be az Actual de Cluj portál.A Facebookon szerveződő csoport tagjai Kolozsvár központjában tartották volna meg az eseményt

Magyar Menedék - Migránsokk

Bár a portál szerint az egyeztetések még zajlanak, az önkormányzat arra hivatkozva utasította el a kérést, hogy azon a napon más eseményekre is sor kerülne, és ezekkel nem eshet egybe. A Román Opera már korábban kért és kapott is engedélyt egy zenei rendezvényére (július 1-jén és 2-án a Traviata operát játsszák a főtéren), míg az Új Jobboldal (Noua Dreapta) nevű szélsőjobbos szervezet a ClujPride szervezői szerint csak utólag, az ő akciójukról értesülve kért jóváhagyást, mégis megkapták. Azt is elmondták, hogy az elutasítás után újabb 4 alternatív útvonalat is javasoltak a hivatalnak, de ugyancsak nemleges választ kaptak. l

A „LGBT közösség" képviselői eredetileg július 1-jén 16 órára hirdették még az eseményt, és az Bocskai téren (Avram Iancu) lett volna a találkozási pont. Az Új Jobboldal melegellenes megmozdulását szintén elsejére, 13 óra tervezték meg ugyanazon a helyszínen, a „Tüntetés a normalitásért" címmel.

A polgármesteri hivatal sajtóirodájának hivatalos indoklása szerint a Go Free Egyesület június 14-én három lehetséges útvonalra tett le kérvényt egyszerre, három különböző kiindulási ponttal. A menet minden esetben 18 és 21 óra között haladt volna át a főtéren - ezért ezeket az Opera rendezvénye miatt elutasították. Ugyanakkor azt közölték, hogy az Új Jobboldal június 12-én tette le a saját kérését, ők az Bocskai téren 13-15 óra között szerveznék meg az akciójukat, amire engedélyt is kaptak.

Transindex.ro

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Kedvet virágoztató magyar népmesék - Dömötör Sándor (szerkesztő)Kedvet virágoztató magyar népmesék
Könyv - Bolti ár: 2 490 Ft
Internetes ár: 2 117 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Jaj, de lelkem nem tud felrepülni... - Netye Zoltán PálJaj, de lelkem nem tud felrepülni...
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A Lovasíjász DIGIPACK - DVD és CD - Kassai Lajos, Kaszás GézaA Lovasíjász DIGIPACK - DVD és CD
DVD - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 5 500 Ft
8% internetes kedvezménnyel
Nyolcszázezer - Bogár IldikóNyolcszázezer
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 465 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Férfienergia - Bedő ImreFérfienergia
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 2 975 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat