HunHír.info

2017. Magvető hava 17. nap, Balajtár napja.

Magyarokat gyilkoltak volna a cigányok – A rendőrség nem tesz semmit?

2017. június 16. 18:39
Hunhír.info

ciganybunozes250.jpgMoholon cigányok lincseltek meg magyarokat, akik egy fiatal lány bántalmazását akadályozták meg. Ezután a támadók fegyverekkel is rájuk lőttek. Most menekülni kényszerülnek a Délvidékről, írja a Vajdaság Választ Facebook csoport, ahol az egyik sértett, Német Gábor beszámolóját közzé.

A megjelent szöveget változtatás nélkül közöljük:

„Május 27-én, szombat este arra léptünk ki a barátommal egy szórakozóhelyről, hogy négy roma a hajánál fogva rángat egy húsz év körüli magyar lányt. Erre reagálva kiszabadítottuk a lányt, aminek az lett a következménye, hogy összeszaladt pillanatok alatt tizenhat roma ajkú, amelyből kilenc engem kezdett el rugdosni, a többit pedig a barátom probálta távol tartani, amíg a rendőrök ki nem értek. Na és, amikor kiértek azt láttuk, hogy jóformán, mint rokon a rokont üdvözlik egymást. Se mentőt nem hívtak, azt is én kérdeztem meg, hogy most nekem kell mentőt hívnom, vagy mi lesz. Erre reagálva szóltak a mentőknek. Tiszta vérben volt a fejem, amihez a végén csatolok egy másnap reggeli képet. Az ínszalag elszakadt a jobb bokámban, a számból és a fejemből folyt a vér. A romák igazoltatás után kilencen ültek be egy Yugo Florida típusú gépkocsiba. Amikor a rendőrt számon kértem, hogy ez most hogy van. A válasz az volt, hogy ő nem tud mindenre odafigyelni. Habár a romák teljesen ittasak voltak, se elővezetve nem lettek, sem alkoholszondáztatás nem történt. Engem beszállítottak a kórházba és megállapították, hogy a fejem be van verve, a szám felszakadt, az ínszalag a lábamban elszakadt. Hétfőn reggel még jobban meglepődtem, mikor önként bementem a rendőrségre, hogy megnézzem itt mi van az üggyel. Azt mondták, hogy én ne foglalkozzak az üggyel, majd ők hívnak bennünket, meg a két tanút is, ami azóta sem történt meg. Most már hivatalos forrásból is megtudtam, hogy öt roma ellen szabálysértési eljárást indítottak. Habár, ahogy az elején is mondtam, amit tanúkkal is alá tudok támasztani, hogy csak engem kilencen rugdostak. Később nem hivatalos forrásból, de megtudtam, hogy pont annak a bandának a részére akadtunk, amelyek a betörésekért is felelősek, már idestova három éve. Ma lesz Adán lakossági fórum a városházán, mivel minden hétre legalább egy betörés jut Ada községben.

Eltelt egy kis idő, mondhatom keddig (június 13-ig), mikor a fülünkbe jutott, hogy fenyegetve vagyunk a roma elkövetők felől. Ennek véget vetve a barátommal kedd este elmentünk hozzájuk, hogy ennek véget vessünk. A sztoriból az lett, hogy kézifegyverekkel lövöldöztek ránk. Szerencsére le tudtunk lépni. Bementünk a rendőrségre, de addig az utcabeliek már jelentették a lövöldözést. Kb. 40-50 golyót lőttek ki ránk. Az autómat öt golyó találta el. A folytatás pedig az, hogy a romák közül már egy párat behoztak a rendőrségre, majd egy óra múlva papírokkal a kezükben távoztak. Ami nekünk hihetetlen volt, a rendőrség azt állította, hogy nem találtak töltényhüvelyt, ami szerintem nonszensz. Három kiskorú gyermekem van, akiket ezután ki kellett menekítenem Adáról, a feleségemmel együtt a családi házunkból. Odáig jutottam, hogy ma értesítettem a magyar konzulátust is az esetről, mivel az egész családom kettős állampolgár. Üdvözlettel: Német Gábor”

délhír

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A dzsihád legyőzése - Dr. Sebastian GorkaA dzsihád legyőzése
Könyv - Bolti ár: 3 199 Ft
Internetes ár: 2 879 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Hamis zászlós hadműveletek - Összeesküvés elméletek sorozatHamis zászlós hadműveletek
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 079 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Hősök naptára 1917-1918
Hősök naptára 1917-1918
Könyv - Bolti ár: 7 900 Ft
Internetes ár: 6 715 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Magyar nagyasszonyok
Magyar nagyasszonyok
Könyv - Bolti ár: 1 500 Ft
Internetes ár: 1 500 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Idegen Világrend - Len KastenIdegen Világrend
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat