HunHír.info

2017. Napisten hava 23. nap, Hajna napja.

Szenvedésük egyetlen oka: magyarok voltak

2017. április 12. 13:52
Hunhír.info

felvideki-kitelepitettek.jpgÁprilis 12-e a felvidéki magyarok Benes-dekrétumok jegyében történt kitelepítésének emléknapja. Felvidéken, Gömörfalván április 8-án megemlékezést tartottak az 1947-ben kitelepített magyarok emlékére. Az emlékműsort a Csemadok, a Via Nova helyi alapszervezetei és a helyi önkormányzat szervezték.

Magyar Menedék - Magyarország álomtörténete

A rendezvényre személyes meghívást kapott Faragó László, az MVSZ küldötte, Gyöngyös volt polgármestere, aki egyben a Magyarok Világszövetsége nevében is koszorúzott.

A megemlékezés ünnepi szentmisével kezdődött. Ezt követően koszorúzásra került sor a kitelepítettek emlékére felállított emlékkőnél. Majd a fiatalok kultúrműsorral köszöntötték a még élő, egykori kitelepített idős embereket és a résztvevőket. Történelmi előadás hangzott el a szomorú és tragikus eseményekről. Végezetül beszélgetés kezdődött a megjelent idősekkel, akiknek nehéz volt újra átélni az akkori borzalmakat, hiszen abban az időben még tizenéves gyerekek voltak. Örömmel fogadtak volna egyetlen szót szüleik számára: bocsánat. Könnyeiket törölgetve nehezen nyíltak meg, de elmondták szenvedéseiket, amely egész életüket végigkísérte. Szenvedésük egyetlen oka: magyarok voltak. Hontalanok voltak szülőföldjükön, de mégis megmaradtak magyarnak.

Idézetek dokumentumokból: „40 ezer felvidéki magyart deportáltak a cseh Szudétákba"; "36 ezer pozsonyi,kassai,komáromi magyart internáltak,lakásaikat elkobozták"; „327 ezer magyart szlováknak nyilvánítottak"; „181 ezer magyart ítéltek bűnösnek"; „76 616 magyart vagoníroztak és Magyarországra zsuppoltak"...

Egyszer mégiscsak hatályon kívül fogják helyezni a Benes-dekrétumokat, és bocsánatot kérnek értük!

Hunhír.info - MVSZ Sajtószolgálat

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Matyó motívumok kifestőkönyve - Horváth ÁgnesMatyó motívumok kifestőkönyve
Könyv - Bolti ár: 1 490 Ft
Internetes ár: 1 490 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Az Illuminátusok és az új világrend - Összeesküvés elméletek sorozatAz Illuminátusok és az új világrend
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Ön-Tér-Kép I-II - Jelenczki IstvánÖn-Tér-Kép I-II
Könyv - Bolti ár: 5 500 Ft
Internetes ár: 4 950 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A jövő elkezdődött - Bogár LászlóA jövő elkezdődött
Könyv - Bolti ár: 3 000 Ft
Internetes ár: 2 550 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A chemtrail és a HAARP
A chemtrail és a HAARP
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat