HunHír.info

2017. Újkenyér hava 20. nap, Szent István király ünnepe, István, Vajk napja.

Vona: Ismét hazudott a Fidesz „szóvivője”, Terry Black

2017. március 20. 18:28
Hunhír.info

mocsar.jpgMa a bíróságon kellett megjelennem mint felperes, de a hét alperesből csak hárman mertek eljönni. Sem Terry Black, sem Zuschlag János nem volt ott. Akik megjelentek, azok sem hagyták, hogy fényképezze őket a sajtó. Úgy tűnik, hogy a médián keresztüli üzengetés nagyon megy nekik, de ha meg kell jelenni a bíróság előtt, ahhoz már nincs merszük

Magyar Menedék - Magyarország álomtörténete

Én a kamerák előtt mondtam el, amit kellett, és cáfoltam az aljas hazudozást. Hozzáteszem, hogy mérhetetlenül rangon alulinak tartom, hogy a legerősebb ellenzéki párt vezetőjeként ilyen aljas rágalmakkal kell foglalkoznom, és hogy a családom tagjainak is el kell ezt viselnie. De tudom, hogy ez nem másról szól, mint Orbán Viktor beteges hatalommániájáról, aki gyáva, ezért az ellenfelével nem vitát folytat, hanem ráküldi a médiáját, a zsoldosait és a dögevőit. 2018-ban vége lesz ennek is.

facebook

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A székely hadosztály - Szent Kereszthegyi Kratochvil KárolyA székely hadosztály
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Great Again - Újra naggyá tesszük Amerikát - Donald J. TrumpGreat Again - Újra naggyá tesszük Amerikát
Könyv - Bolti ár: 3 290 Ft
Internetes ár: 2 961 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Szerencsénk volt, túléltük... - Nógrádi GyörgySzerencsénk volt, túléltük...
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 880 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Barnabás evangéliuma - Arany  LászlóBarnabás evangéliuma
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 792 Ft
20% internetes kedvezménnyel
Betiltott Amerika - Manuel Palacios VillavicencioBetiltott Amerika
Könyv - Bolti ár: 3 800 Ft
Internetes ár: 3 420 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat