HunHír.info

2017. Földanya hava 19. nap, Ovola napja.

Kitiltották a háromszékieket a csíki vásárról

2017. február 16. 08:41
Hunhír.info

Szégyent hozott a csíkiak fejére az RMDSZ vezetésű Hargita Megye Tanácsa.

Magyar Menedék - Könyvhét 2017

Furcsa jelenségről számol be a Háromszék:

Ezt meg kell hallgatnia, mert kaptam én fejmosást, hogy elmondtam magának, pedig én csak az igazat mondtam, úgy, ahogy volt. S lássa, hogy nem csak velem történt meg, mással is pont úgy elbántak.

Persze, azért köszönés és kölcsönös üdvözlés előzte meg a fenti kifakadást, de a viszontlátás öröme után mindjárt következett a panasz. Mely elmondásának előzménye, hogy még decemberben egy vele készített interjúban a kézdiszentléleki Papp Benedek Csaba sajtkészítő elmondta, cudarul kifogadták egy alkalommal a csíkszeredai helyi termékek vásárán. Járogatott azelőtt is „fel Csíkba”, ahogy mifelénk mondjuk, árult is rendesen, hiszen terméke mindenütt kelendő, vevői köre is szépen alakulgatott.

Aztán azt mondták egy alkalommal neki: le is út, fel is út. Udvariasan nyújtották át ugyan a bürökkel teli poharat, de kerek perec tudtára adták, a csíkszeredai hagyományos termékek vásárán nincs mit keresnie a háromszéki termelőnek, merthogy azt a vásárt Hargita Megye Tanácsa szervezi a Hargita megyei termelők számára. Mondta, fizetne is a helyért (ugyanis Csíkszeredában nincs asztalfoglalási díj), csak legalább a magával vitt sajtot eladhassa. De nem, sehogy sem.

Na, jöjjön, Katika elmondja magának, hogy járt ő Csíkban.
Azzal oda Katikához, aki édességkészítő, és szintén a vásárok éltetik. Nos, Katika épp e hónap elején próbált (volna) szerencsét Csíkszeredában, de hajszálra pontosan úgy járt, mint sajtkészítő társa: ugyanazzal a kifogással őt sem engedték árusítani.

Ez így nem helyes, ömlik a szó Katikából, hát mit csináljunk, rakjuk ki mi is őket Kézdivásárhelyről? Mert itt sem kell fizetni a helyért, mi is mondhatnánk, hogy ezt a vásárt a kézdi tanács szervezi a kézdiszéki termelőknek, de mi mégis szívesen látjuk a csíkiakat is, az udvarhelyieket is, itt soha senki nem mondta nekik, hogy nem jöhetnek. Persze, jöjjenek csak, minél többen vagyunk, annál színesebb a vásár, ha jó a terméke, mindenki el tudja adni.

A beszédre felfigyelnek a szomszéd asztaloknál árusítók is, hamarost kisebb csődület támad, amolyan gyűlésféle alakul ki. Akad, aki szidja a csíkiakat, máris falat húzna Bükszád és Tusnádfürdő közé (ez manapság úgyis divatos), más a politikusoknak rója fel, hogy így egymásnak ugrasztották a székelyeket. Ott van az a bukaresti vásár is, az Ozosep piac, oda se nagyon engedik a háromszékieket beférkőzni, pedig amit itt huszonöt lejért lehet eladni, azt ott negyvenért – kerül terítékre egy másik sirám.

Szó, ami szó, az Ozosep (ismerős az Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék kezdetű műdal?) vásárt a hargitaiak találták ki, híressé is vált a román fővárosban, ez az a ritka eset, amikor a nem igazán magyarbarátságukról híres tévécsatornák is szeretettel székelyeznek a vásárról szóló tudósításaikban. Papp Benedek Csabának egyszer volt alkalma kipróbálni a bukaresti piacot, menne is vissza szívesen – de nincs helye a „másik” székely csapatban.
Hát így állunk, feleim.

A vita folytatásáról nincs értelme beszámolni (azért megnyugtatom csíki székely testvéreinket: jöhetnek bátran és nyugodtan ezentúl is Háromszékre, sem a kézdivásárhelyi, sem a sepsiszentgyörgyi vásárból nem fogja elűzni őket senki), az elhangzottakból egyvalamit érdemes kiemelni: már kezdett volna kialakulni a vásárok rendje, a hónap első hétvégéjén Szentgyörgyön, a másodikon Kézdin, a harmadikon Csíkszeredában, a negyediken Udvarhelyen, amikor ez a felépülőben levő rendszer a csíkiak önzősége miatt összeomlott. - írja a 3szek.ro

Így mind építgethetjük a brandet, nívózhatjuk a székely terméket, ajnározhatjuk az őstermelőket és termékeiket, ha ahelyett, hogy bővítenénk, egyre szűkítjük megélhetési lehetőségeiket. Mert – írtam is a fölé az interjú fölé címnek – az őstermelőt a vásár élteti, aki, ha nem tudja eladni termékét-terményét, előbb-utóbb bezárja a boltot, más megélhetés után néz. És nem Székelyföldön.

Tisztelt választott elöljáróink, kedves politikusaink, nem kéne ezt megbeszélni? - teszi fel a kérdést Váry O. Péter a Háromszék napilap internetes oldalán.

Azt nem tudni, hogy milyen érdekbeli összefonódások vannak a Hargita Megye Tanácsa felelősei és bizonyos érdekcsoportok között, de ezzel szégyent hoztak a csíkiak fejére és megbontva a székely egységet a "szeku" érdekeit szolgálják. - szerk. megj.

szekelyföld.ma

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Szkítáktól a Kárpát hazáig - Aradi ÉvaSzkítáktól a Kárpát hazáig
Könyv - Bolti ár: 2 600 Ft
Internetes ár: 2 210 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A Nagy Testvér figyel - Összeesküvés elméletek sorozatA Nagy Testvér figyel
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Bethlen István angliai előadásai - Bethlen IstvánBethlen István angliai előadásai
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A magyarság 20.000 éves történelme 4. rész - Hihetetlen MagazinA magyarság 20.000 éves történelme 4. rész
Könyv - Bolti ár: 1 499 Ft
Internetes ár: 1 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Egyvilágrend - Drábik JánosEgyvilágrend
Könyv - Bolti ár: 3 499 Ft
Internetes ár: 3 149 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat