HunHír.info

2016. Álom hava 03. nap, Kemecse napja.

Színlelt menekült: Európa muzulmán lesz

arab-nok500.jpgFatimával egy pizzeriában találkozom a Piazza Navona közelében, ott ebédelünk. Ő egy barátom nagynénje. 42 éves, férjezett, 4 gyermek anyja, és egy azon sok ezer bevándorló közül, akiket az elmúlt évben Németország befogadott. Ő már megkapta a menekült státuszt. Most elmeséli, hogyan érzi ott magát.

Traian Băsescu háborúval fenyegette meg Magyarországot, mert az együgyű oláhnak elgurult a gyógyszere

2016. december 02. 18:13

horthy-kezdi250.jpgRománia igazi nyugati határa a Tiszáig tart, Orbán Viktor ne akarja, hogy a román hadsereg ismét bevonuljon Budapestre, Szijjártó Péter pedig egy politikai prostituált – ilyesmiket írt Facebook-bejegyzésében Traian Băsescu, a börtönérett volt elnök.

Németországi molesztálás - Tizenegy hónap alatt két embert ítéltek el szexuális bűncselekmény miatt a szilveszteri kölni támadók közül

2016. december 02. 15:12

eroszak250-.jpgTizenegy hónap alatt két elkövetőt ítéltek el szexuális bűncselekmény miatt a németországi Kölnben szilveszterkor nők ellen tömegesen elkövetett zaklatásokkal kapcsolatban - írta pénteken a Der Tagesspiegel című német lap. Egy iraki férfit szexuális kényszerítés, algériai társát szexuális kényszerítés kísérlete miatt ítéltek el, egyaránt 12 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre.


Negyvenhét határsértő kontinensfoglalót fogtak el Ásotthalomnál

2016. december 02. 14:34

menekultek-mti-250.jpgNegyvenhét határsértőt fogtak el a rendőrök a magyar-szerb határ közelében Ásotthalom térségében péntek délelőtt - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Szabó Szilvia közölte, a férfiakból álló csoport tagjai bangladesi, illetve pakisztáni állampolgárnak vallották magukat

Az erdélyi magyarságot mocskolta egy ortodox pap Sepsiszentgyörgyön

2016. december 02. 09:48

roman-zaszlo-250.jpgHa nem sárga a bőrük és ferde a szemük mint a mongoloknak, akkor románok leszármazottai a székelyek, akik szégyellhetik magukat, hogy nem mentek ki december elsején ünnepelni Sepsiszentgyörgy főterére. Ezzel az "ünnepi" beszéddel nem csak az erdélyi magyarságot sértették meg, hanem a világ összes magyarját!


Lecsaptak a Koszi-klán utolsó szabadlábon lévő tagjára - végre az egész cigány bűnbanda sittre kerül

2016. december 02. 08:08

bilincs_.jpgEgy marihuánaültetvényen razziáztak még októberben a rendőrök a Bács-Kiskun megyei Csávolyon, és először azt gondolták, hogy egy 36 éves, román állampolgárságú férfit fogtak el. A férfi azonban hamis papírokat használt, a nyomozás közben derült ki, egy évek óta bujkáló veszélyes bűnözőt kaptak el, aki tagja volt a hírhedt Koszi-klánnak is – írja a 24.hu

”Veszett Kutya” az USA új védelmi minisztere - nem éppen Irán-barát

2016. december 02. 08:00

amerikai-pancelosok-250.jpgDonald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnöke bejelentette: James Mattis tábornokot fogja jelölni a védelmi minisztérium vezetőjének. Mattist - aki az egyik legtapasztaltabb stratégának számít az amerikai hadseregben - politikai értelemben "héjának", azaz keményvonalasnak tartják. A seregben "Veszett Kutya" néven emlegették, s Trump is így utalt rá minap egy Twitter-bejegyzésében.


Friss híreink

Van élet Budapesten kívül is...

2016. december 02. 21:57

„Jó, de mi áll a hangulatjelentésben?” Tipikus kérdés, a letűntnek hitt ötvenes évekből. Mégis visszaköszön. „Hány tégla volt előadásodon?”– kérdezték már tőlem számtalanszor. „Nem érdekel”– válaszoltam.

Lövöldözés Horgoson: betolakodókra lőttek ismeretlenek

2016. december 02. 20:33

Feltehetően nagyobb kaliberű lőfegyverrel sebesítettek meg iráni betolakodókat a horgosi menekülttábor közelében – tudta meg az M1 Aktuális csatorna Híradója. A közmédia tudósítója szerint a még kedden történt eset kapcsán hírzárlatot rendeltek el a szerbiai hatóságok.

Ítéletidő

2016. december 02. 19:19

A viharos szél miatt országszerte mintegy négyszázötven helyre riasztották a tűzoltókat, a legtöbb bejelentés Pest megyéből és Budapestről érkezett – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője péntek este az MTI-vel.

A fideszesek bezabáltak, majd hazamentek a MÁÉRT-ról

2016. december 02. 19:03

A Jobbik volt az egyetlen magyarországi párt, mely végig képviseltette magát a MÁÉRT ülésén. Szégyen, hogy a többi hazai politikai erő – közte a Gaith Pharaon-féle gazdag migránsokért a végsőkig kitartó fideszes és KDNP-s képviselők – ebéd után nemes egyszerűséggel otthagyták a határon túli magyarok érdekében rendezett eseményt.


Magazin

Miért fontos a magyar nemzet számára a Pálos-rend magyar központúsága?

2013. április 03.

A magyar Pálos-rend alapítója Özséb nevet vette fel elődjétől, aki Szent Euzébiusz vértanúról Pannonia első ismeretes vértanúja Valerianus uralkodása alatt (235-259). Özséb II. Andrási Magyarország fővárosában, Esztergomban született 1200-ban.

Nimród nyomában I. rész

2013. április 03.

A Biblia szerint Noénak három fia született: Sém, Hám és Jáfet. Hám fia volt Kús, aki "nemzé Nimródot", aki hatalmas "birodalmának kezdete volt Bábel, Erek, Akkád és Kálnék, a Sineár földén". Noha a ma sumíroknak nevezett nép által lakott birodalom egykori királya, Nimród, a magyar hagyományban mint őskirályunk szerepel, sokáig szinte semmit sem lehetett tudni róla. Sorozatunkban Nimród király nyomába eredünk a téma kutatóinak segítségével. Elsőként Gönczi Tamással beszélgettünk, a Nimród gyűrűje című könyv szerzőjével, aki elsősorban a szájhagyomány oldaláról foglalkozik a kérdéssel.

Petőfi Sándor kontra Magyar Tudományos Akadémia – avagy kinek hihetünk?

2013. április 03.

Immáron 24 éve tisztázatlan a kérdés Petőfi Sándor földi maradványaival kapcsolatban, különösen, hogy a Magyarok Világszövetsége a közelmúltban újra zászlajára tűzte a témát. Érdemes felidézni az 1989 óta történteket, így talán a témában járatlan könnyebben el tudja dönteni, kinek higgyen: A Petőfi maradványait nagy valószínűséggel megtalálóknak, az Akadémiának vagy a Magyarok Világszövetségének?


Galériák

kep000087 kep000189 kep000178 kep000162

További híreink

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Mesék Mátyás királyról
Mesék Mátyás királyról
Könyv - Bolti ár: 2 490 Ft
Internetes ár: 2 117 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A nándorfehérvári csata 1456 - Cseh ValentinA nándorfehérvári csata 1456
Könyv - Bolti ár: 8 500 Ft
Internetes ár: 7 225 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Territórium CD - KárpátiaTerritórium CD
CD - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 990 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Virágnévszótár - Rácz JánosVirágnévszótár
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 692 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A Lovasíjász DIGIPACK - DVD és CD - Kassai Lajos, Kaszás GézaA Lovasíjász DIGIPACK - DVD és CD
DVD - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 5 500 Ft
8% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2016 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat