HunHír.info

2016. Álom hava 06. nap, Torzon napja.

A nő közönséges rabszolga – hirdetik

muszlim-no-gyereket-cipel-a-hoban-500.jpgHasonlóan az ortodox judaizmushoz, az iszlám tradíció szerves része a női nem alacsonyrendűségének hirdetése. Azok figyelmébe, akik szerint az iszlám valójában egy teljesen békés, humánus világot hirdet, s csak a nevében fellépő egyes fanatikusok miatt van vele szemben ellenérzés, feltétlenül ajánlandó a Korán és a hozzá fűzött, muzulmán szerzőktől származó kommentárok tüzetesebb tanulmányozása.

Őrjöngő „fiatalok” Pécsett: ököllel támadt a taxisokra a cigány bűnbanda

2016. december 06. 07:34

ciganybunozes250.jpgPécs — Vadállatokként estek egymásnak a "fiatalok" Pécsett: egy szórakozóhelyről kidobott cigánybanda mindenkinek nekirontott, aki az útjukba került. A cigánybanda egyébként nem ismeretlen a zsaruk számára: a verekedőket hetente vitték el a rendőrök, a helyiek most azt remélik, hogy ez pontot tehet az ügy végére.

Visszaállíthatják a kötelező határellenőrzést az EU-ban - akkor mi szükség van az EU -ra?

2016. december 06. 07:28

hatarzar250.jpgAz Európai Parlament bel- és igazságügyi bizottságának döntése után a miniszterek tanácsa is elfogadta azt az uniós bizottsági javaslatot, amely szerint az Európai Unió területére belépő vagy azt elhagyó minden uniós és harmadik országbeli állampolgár rendszerszerű ellenőrzésen essen át - írta közleményében az Európai Parlament hétfőn.


Merkel továbbra is elárasztaná Magyarországot a kontinensfoglaló gonosz idegenekkel

2016. december 06. 07:05

merkel-iszlam250.jpgTovább kell dolgozni a menekültek európai uniós tagállamok közötti elosztásának ügyén - idézi az MTI a német kancellár egy hétfő esti televíziós interjúját. Angela Merkel az ARD országos köztelevízióban sugárzott interjúban kiemelte, hogy a menekültek ügye mindenekelőtt globális probléma, de nagy európai kihívás is, és a tagállamok közötti szolidaritás nem megfelelő, ezért tovább kell küzdeni a "feladatok jobb elosztásáért"

Az EU már inkább hatalmon tartaná Aszadot - sőt még pénzelné is

2016. december 06. 06:36

aszad-250.jpgAz Európai Unió pénzügyi támogatást ajánlott fel Bassár el-Aszad szíriai elnöknek, cserébe annyit kérnek, hogy átmenetileg hagyja hatalmon, majd idővel integrálja a lázadó csoportokat az ország különböző régióiban - derült ki a The Times írásából.


Kiakadtak a „nagy” román szakemberek Székelyföld története kapcsán

2016. december 06. 06:19

szekely-zaszlo-tokes-250.jpg...Székelyföld a székelyeké - idegen bocskor többé ne tapossa, mert egyszer a végítélet a gyomrát is kimossa ennek a mámoros, részeg tobzódó világnak, amelyet ránk küldött az oláh gyalázat...

Jobbik: a román nagykövet adjon magyarázatot Basescu szavaira

2016. december 05. 16:10

trianon-3-250.jpgA jobbikos Szávay István arra szólította fel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy rendelje be a román nagykövetet, kérjen tőle magyarázatot és egyúttal a leghatározottabban tiltakozzon Traian Basescu volt román államfő azon kijelentése ellen, amelyik szerint "az igazai Románia határa a Tiszáig tart".


Friss híreink

Újabb ügyben nyomoznak a cigány önkormányzatnál

2016. december 06. 07:54

Miközben számon tartani is nehéz, hogy összesen hány vizsgálat és nyomozás zajlik az Országos Roma Önkormányzatnál (ORÖ), a Magyar Nemzet újabb rendőrségi eljárásról szerzett tudomást. Ezúttal a roma szervezet luxusautó-beszerzése miatt rendelt el nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya.

Januártól nincs többé OEP

2016. december 06. 06:56

Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőre (NEAK) változik az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) elnevezése 2017. január 1-jén. A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet rögzíti: a NEAK az egészségbiztosításért felelős miniszter irányítása alá tartozó, központi hivatalként működő központi költségvetési szerv.

A Hazáért harcoltak...

2016. december 06. 06:51

Határon túli magyar településeken felállított első világháborús emlékműveket újítanak fel a Bethlen Gábor Alap közreműködésével.A Magyar Közlöny hétfői számában megjelent kormányhatározat szerint az emlékművek felújításához szükséges pályázatokat év végéig kell meghirdetni.

Huszonhat javaslatról dönt ma a parlament

2016. december 06. 06:32

A képviselők ma összesen huszonhat javaslatról szavaznak az Országgyűlésben. A hét második ülésnapja reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, ezt követik a határozathozatalok. Egyebek mellett ekkor módosíthatják a közbeszerzési törvényt, amellyel a kormány szándéka szerint szigorúbbá, ugyanakkor átláthatóbbá és egyszerűbbé válnak a közbeszerzési eljárások.


Magazin

Miért fontos a magyar nemzet számára a Pálos-rend magyar központúsága?

2013. április 03.

A magyar Pálos-rend alapítója Özséb nevet vette fel elődjétől, aki Szent Euzébiusz vértanúról Pannonia első ismeretes vértanúja Valerianus uralkodása alatt (235-259). Özséb II. Andrási Magyarország fővárosában, Esztergomban született 1200-ban.

Nimród nyomában I. rész

2013. április 03.

A Biblia szerint Noénak három fia született: Sém, Hám és Jáfet. Hám fia volt Kús, aki "nemzé Nimródot", aki hatalmas "birodalmának kezdete volt Bábel, Erek, Akkád és Kálnék, a Sineár földén". Noha a ma sumíroknak nevezett nép által lakott birodalom egykori királya, Nimród, a magyar hagyományban mint őskirályunk szerepel, sokáig szinte semmit sem lehetett tudni róla. Sorozatunkban Nimród király nyomába eredünk a téma kutatóinak segítségével. Elsőként Gönczi Tamással beszélgettünk, a Nimród gyűrűje című könyv szerzőjével, aki elsősorban a szájhagyomány oldaláról foglalkozik a kérdéssel.

Petőfi Sándor kontra Magyar Tudományos Akadémia – avagy kinek hihetünk?

2013. április 03.

Immáron 24 éve tisztázatlan a kérdés Petőfi Sándor földi maradványaival kapcsolatban, különösen, hogy a Magyarok Világszövetsége a közelmúltban újra zászlajára tűzte a témát. Érdemes felidézni az 1989 óta történteket, így talán a témában járatlan könnyebben el tudja dönteni, kinek higgyen: A Petőfi maradványait nagy valószínűséggel megtalálóknak, az Akadémiának vagy a Magyarok Világszövetségének?


Galériák

kep000157 kep000249 kep000216 kep000116

További híreink

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Szent László templomok a Kárpát-medencében - Dr- Fodor JánosSzent László templomok a Kárpát-medencében
Könyv - Bolti ár: 5 500 Ft
Internetes ár: 4 950 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Horthy Naptár 2017 - Vitéz nagybányai Horthy Miklós KormányzóHorthy Naptár 2017
Naptár - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A nándorfehérvári csata 1456 - Cseh ValentinA nándorfehérvári csata 1456
Könyv - Bolti ár: 8 500 Ft
Internetes ár: 7 225 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Kétel, az első kuvasz - Turul IsathaKétel, az első kuvasz
Könyv - Bolti ár: 3 450 Ft
Internetes ár: 2 933 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A magyar Jézus és eltitkolt tanításai - Bíró LajosA magyar Jézus és eltitkolt tanításai
Könyv - Bolti ár: 5 500 Ft
Internetes ár: 4 950 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2016 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat