HunHír.info

2017. Jégbontó hava 28. nap, Ákos napja.

Nyílt levél Tóth József XIII. kerületi polgármesternek

bolsevizmus.jpg...Lukács György amellett, hogy filozófusként és íróként tevékenykedett, mind a három kommunista rendszer fenntartásában részt vett. A Tanácsköztársaság idején népbiztosként, valamint a Vörös Hadsereg tisztjeként személyesen adott utasítást nyolc ember kivégzésére. 1945 után világhírnevét arra használta, hogy Nyugat-Európában a történelem egyik leggyilkosabb ideológiáját, a kommunizmust legitimálja. 1956 után pedig kulcsszerepet vállalt a Kádár-rendszer kultúrpolitikájában. Faludy György, a XIII. kerület egykori lakója így írt róla: „(...) krokodilbőröddel, nyúlszíveddel, / nagy állásoddal, európai / híreddel, befolyásoddal s főként / jellemeddel, szalonképessé tetted / az alávalóságot (...).”...

Izrael légicsapásokat mért a Gázai övezetre - palesztin sérültek

2017. február 27. 18:18

izraeli_f_15-250.jpgAz izraeli légierő öt légicsapást hajtott végre a Gázai övezetben hétfő délután, négy gázai járókelő megsebesült - jelentette a helyi média. Az izraeli hadsereg szóvivőjének bejelentése szerint az övezetet uraló radikális iszlamista Hamász szervezet infrastruktúráját vette célba az zsidó támadás. A Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint Izrael tizenöt célpontot lőtt.

Pénzbüntetést kapott Jean-Marie Le Pen a cigányokkal kapcsolatos szókimondásáért

2017. február 27. 17:30

justicia250.jpgÖtezer eurós pénzbüntetésre ítélte hétfőn a dél-franciaországi Aix-en-Provence fellebbviteli bírósága Jean-Marie Le Pent, a radikális jobboldali Nemzeti Front alapítóját és tiszteletbeli elnökét, aki a polkorrekt kettős mércés francia igazságszolgáltatás szerint 2013-ban "becsmérlően" beszélt a kelet-európai cigányokról.


A nőgyógyászok kilencven százaléka vállal abortuszt

2017. február 27. 16:01

abortalt-gyermek.jpgPersze, jellemző módon, titokban. „Hol van akkor a hippokráteszi eskü?” – kérdezhetnők, és joggal. Eszünkbe juthat Nyerges Attila dalszövege az ötmillió magyarról, akit „nem hall a nagyvilág”. Nem, mert meg sem született a méhmagzatgyilkolás következtében.

Négy európai állam kezdeményezi az Európai Egyesült Államok létrehozását

2017. február 27. 15:16

eu-eg-250.jpgA német, olasz, francia és luxemburgi parlament elnökei vasárnap egy olyan közösen megfogalmazott nyílt levelet tettek közzé, amelyben kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrehozását. Levelükben felhívással fordulnak az európai országokhoz, hogy csatlakozzanak az Európai Unió jelenlegi formája helyett egy új, föderális berendezkedésű európai állam létrehozásához.


Felszámolják az EU-s pénzekkel csaló „Híd a munka világába” CIGÁNY foglalkoztatási programot

2017. február 27. 13:56

cigany_250.jpgFeloszlatta magát az Országos Roma Önkormányzat, korábban Farkas Flórián miniszterelnöki biztos vezetése alatt álló, több mitn 1,5 milliárd forintos EU-s pályázati pénz szabálytalan elköltésével gyanúsított Híd a munka világába nevű foglakoztatási szövetkezet – tudta meg a RomNet.

Oscar-díjat nyert Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmje (+ videó)

2017. február 27. 07:41

mindenki-oscar250.jpgA Mindenki (Sing) nyerte a legjobb rövidfilmnek járó Oscar-díjat. Deák Kristóf munkája az első magyar alkotás a kategóriában, mely elnyerte a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia elismerését


Friss híreink

A Lidli egy aranybánya - persze nem nálunk...

2017. február 28. 10:52

Hiába emelkednek itthon a fizetések, a nyugati bérekhez nem tudunk közelíteni, mert azok is felfelé mennek. A Lidl (amely egyébként itthon sem fizeti rosszul az alkalmazottait) márciustól megemeli a béreket Ausztriában, és ezzel az ottani ágazati kollektív szerződést most már akár 25 százalékkal is felülmúlhatja – írja a Der Standard.

14 éves lány bántalmazott gyerekeket a játszótéren

2017. február 28. 10:24

A rendőrök gyanúsítottként kihallgattak egy 14 éves lányt, aki a testvéreivel két gyereket bántalmazott egy budafoki játszótéren.

Verekedés tört ki egy ló miatt Körösladányban

2017. február 28. 10:20

Három férfit fogtak el a rendőrök hétfőn Körösladányban. Egy nagyapa, unokája és veje társaságában keveredett vitába az egyik ismerősükkel, aki szerintük nem fizette ki egy korábban eladott lovukat - közölte a rendőrség.

Életfogytiglant kértek Portikra is

2017. február 28. 10:03

Életfogytiglant kér az ügyész Portik Tamásra a Fenyő-gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantás május 3-án kezdődő másodfokú tárgyalásán – tudta meg a Magyar Nemzet.


Magazin

Miért fontos a magyar nemzet számára a Pálos-rend magyar központúsága?

2013. április 03.

A magyar Pálos-rend alapítója Özséb nevet vette fel elődjétől, aki Szent Euzébiusz vértanúról Pannonia első ismeretes vértanúja Valerianus uralkodása alatt (235-259). Özséb II. Andrási Magyarország fővárosában, Esztergomban született 1200-ban.

Nimród nyomában I. rész

2013. április 03.

A Biblia szerint Noénak három fia született: Sém, Hám és Jáfet. Hám fia volt Kús, aki "nemzé Nimródot", aki hatalmas "birodalmának kezdete volt Bábel, Erek, Akkád és Kálnék, a Sineár földén". Noha a ma sumíroknak nevezett nép által lakott birodalom egykori királya, Nimród, a magyar hagyományban mint őskirályunk szerepel, sokáig szinte semmit sem lehetett tudni róla. Sorozatunkban Nimród király nyomába eredünk a téma kutatóinak segítségével. Elsőként Gönczi Tamással beszélgettünk, a Nimród gyűrűje című könyv szerzőjével, aki elsősorban a szájhagyomány oldaláról foglalkozik a kérdéssel.

Petőfi Sándor kontra Magyar Tudományos Akadémia – avagy kinek hihetünk?

2013. április 03.

Immáron 24 éve tisztázatlan a kérdés Petőfi Sándor földi maradványaival kapcsolatban, különösen, hogy a Magyarok Világszövetsége a közelmúltban újra zászlajára tűzte a témát. Érdemes felidézni az 1989 óta történteket, így talán a témában járatlan könnyebben el tudja dönteni, kinek higgyen: A Petőfi maradványait nagy valószínűséggel megtalálóknak, az Akadémiának vagy a Magyarok Világszövetségének?


Galériák

kep000102 kep000024 kep000178 kep000059

További híreink

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A magyar honvédség negyedszázada - Dr. Földesi Ferenc, Kiss Zoltán, Dr. Isaszegi JánosA magyar honvédség negyedszázada
Könyv - Bolti ár: 7 500 Ft
Internetes ár: 6 375 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Az Illuminátusok és az új világrend - Összeesküvés elméletek sorozatAz Illuminátusok és az új világrend
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Hazajáró naptár 2017 - HazajáróHazajáró naptár 2017
Naptár - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 999 Ft
9% internetes kedvezménnyel
Magyar nagyasszonyok
Magyar nagyasszonyok
Könyv - Bolti ár: 1 500 Ft
Internetes ár: 1 500 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Egészen szép vagy Csíksomlyói Szűz Anyánk!
Egészen szép vagy Csíksomlyói Szűz Anyánk!
Könyv - Bolti ár: 4 000 Ft
Internetes ár: 3 400 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat