HunHír.info

2017. Jégbontó hava 23. nap, Gyopár napja.

Gyorsan kihátrált a kormány az olimpiai népszavazásból - itt a titok nyitja

Az emberek többsége részt vett volna az olimpiával kapcsolatos népszavazáson, derül ki az Iránytű Intézet közvélemény-kutatásából, melyet a Magyar Nemzet számára készítettek. Az emberek 62,1%-a fontosnak tartja a népszavazás megrendezését, 34,2% vélekedett úgy, hogy az inkább nem fontos. A kérdésben még a kormánypárti szavazók is megosztottak: náluk 47-48 volt a támogatók és az elutasítók aránya. Egy most vasárnap tartandó referendumon az emberek 59,5%-a biztosan, 20,1%-a valószínűleg részt venne, a népszavazás tehát jó eséllyel eredményes lett volna.

”Védje meg a tetőt a fánk, hozzon szerencsét a rétes”

2017. február 23. 10:21

nepi-motivumok-lead.jpgA farsangról manapság csak az óvodás és kisiskolás beöltözés jut eszünkbe, pedig a vízkereszttől húshagyókeddig, vagy a rá következő nap, hamvazószerdáig tartó időszakhoz komoly néphagyomány kapcsolódik. Ebből már szinte semmi nem maradt meg a köztudatban

Most Gorilla miatt támadják Le Pent a polkorrektek

2017. február 23. 09:14

gazalarc.jpgA Front National vezetőjének testőrét, a Gorilla becenévre hallgató Thierry Legiert és kabinetfőnökét, Catherine Griset-t is őrizetbe vették Párizsban, és a nanterre-i rendőrségre kísérték őket. Gorilla egyébként nagy név a szakmában: korábban a szélsőjobboldali elnökjelölt apját, a pártot alapító Jean-Marie Le Pent védte, de hollywood-i sztárok is előszeretettel alkalmazták, mint Mel Brooks vagy Sean Penn.


”Mit képzeltek ti cigányok, azt hiszitek, hogy nektek mindent lehet?”

2017. február 23. 09:08

justicia250.jpgA Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli férfival szemben, aki a roma kisebbséghez való tartozásuk miatt fenyegetett meg egy családot, közölte a Csongrád Megyei Főügyészség. Az ügyészség a férfit közösség tagja elleni erőszak bűntettével vádolja, írja az MTI.

Embercsempésznek álltak Szerbiában a visszatoloncolt betolakodók

2017. február 23. 08:49

hatarvadasz-250.jpgHihetetlen elszántságot tapasztaltak a Migrációkutató Intézet munkatársai belgrádi terepmunkájuk alkalmával az ott tartózkodó migránsok körében - jelentette ki Sántha Hanga vezető kutató az M1 Ma reggel című műsorában. Mint mondta: beszéltek olyan migránsokkal, akik többször, akár tízszer is próbáltak átjutni a magyar határon. Ha nem csak látványos lenne a határőreink géppisztolya, akkor csak egyszer próbálkoznának...


Versenyfutás a betolakodóbűnözőkkel Európában

2017. február 23. 07:44

menekultek-tamadnak-250.jpgEurópa két, talán leginkább bevándorláspárti országában is újabb szigorításokról döntöttek. Svédországban a hétfő esti zavargások miatt az eddiginél több rendőrt vezényeltek a problémás helyekre. Németországban pedig már a bevándorlók telefonjába is belenézhetnek a nyomozók, hátha így azonosítani tudják a menedékkérőket. Sorra derül ugyanis ki, hogy a bevándorlók valótlan adatokkal csapják be a hatóságokat.

Megrongáltak egy zsidó temetőt, persze Trump az oka

2017. február 23. 07:22

zsido_temeto.jpgIsmeretlen vandálok rongáltak meg 170 sírkövet egy zsidó temetőben Saint Louisban a héten. Egyes zsidó közösségek képviselői szerint a rongálás is bizonyítja, hogy Trump elnökké választási felbátorította az antiszemitákat, hiszen a politikust több rasszista csoport is támogatta a kampány során.


Friss híreink

598 ezer forintra ugrott az izsáki harács havi fizetése

2017. február 23. 08:55

Január végén számoltunk be róla, hogy Mondok József, Izsák fideszes polgármestere EU-s pénzen épített vadászházat a településen, majd szépen be is költözött oda. Aztán kiderült róla, hogy Karádon is hasonló létesítményt üzemeltetnek.

Ma kezdődik a mohácsi busójárás

2017. február 23. 08:20

A Maszkot ölt apraja-nagyja című farsangi készülődéssel megkezdődik ma a mohácsi busójárás, amelyen hat napon át minden eddiginél több, mintegy 1300 jelmezes űzi a telet a Duna-parti városban.

Aki törvénytelenül szivárgott be az országba, annak viszont mennie lell

2017. február 23. 08:13

Az Egyesült Államok nem fogja tömegével összeszedni és kitoloncolni azokat, akik törvénytelenül léptek az országba, de akit elkapnak, az arra számíthat, hogy sokkal gyorsabban hazaküldik majd, mint az elmúlt nagyjából egy évtizedben – mondta el a Guatemalavárosba látogató amerikai belbiztonsági miniszter, John Kelly helyi idő szerint szerdán

Transzmosdók: Trumpék visszavonták Obama vérlázító rendeleteit

2017. február 23. 07:08

Visszavonta helyi idő szerint szerdán Donald Trump elnök kormánya azokat a jogilag nem kötelező érvényű szövetségi iránymutatásokat, melyekkel az Obama-kormány lehetővé tette, hogy a transznemű diákok az állami iskolákban a nemi identitásuknak megfelelő mosdót és öltözőt használják.


Magazin

Miért fontos a magyar nemzet számára a Pálos-rend magyar központúsága?

2013. április 03.

A magyar Pálos-rend alapítója Özséb nevet vette fel elődjétől, aki Szent Euzébiusz vértanúról Pannonia első ismeretes vértanúja Valerianus uralkodása alatt (235-259). Özséb II. Andrási Magyarország fővárosában, Esztergomban született 1200-ban.

Nimród nyomában I. rész

2013. április 03.

A Biblia szerint Noénak három fia született: Sém, Hám és Jáfet. Hám fia volt Kús, aki "nemzé Nimródot", aki hatalmas "birodalmának kezdete volt Bábel, Erek, Akkád és Kálnék, a Sineár földén". Noha a ma sumíroknak nevezett nép által lakott birodalom egykori királya, Nimród, a magyar hagyományban mint őskirályunk szerepel, sokáig szinte semmit sem lehetett tudni róla. Sorozatunkban Nimród király nyomába eredünk a téma kutatóinak segítségével. Elsőként Gönczi Tamással beszélgettünk, a Nimród gyűrűje című könyv szerzőjével, aki elsősorban a szájhagyomány oldaláról foglalkozik a kérdéssel.

Petőfi Sándor kontra Magyar Tudományos Akadémia – avagy kinek hihetünk?

2013. április 03.

Immáron 24 éve tisztázatlan a kérdés Petőfi Sándor földi maradványaival kapcsolatban, különösen, hogy a Magyarok Világszövetsége a közelmúltban újra zászlajára tűzte a témát. Érdemes felidézni az 1989 óta történteket, így talán a témában járatlan könnyebben el tudja dönteni, kinek higgyen: A Petőfi maradványait nagy valószínűséggel megtalálóknak, az Akadémiának vagy a Magyarok Világszövetségének?


Galériák

kep000151 kep000016 kep000005 kep000091

További híreink

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Gyuri bácsi egészségnaptára 2017 - Szabó GyörgyGyuri bácsi egészségnaptára 2017
Naptár - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 692 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A magyar Jézus és eltitkolt tanításai - Bíró LajosA magyar Jézus és eltitkolt tanításai
Könyv - Bolti ár: 5 500 Ft
Internetes ár: 4 950 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Horthy Naptár 2017 - 10 darab kedvezménnyel - Vitéz nagybányai Horthy Miklós KormányzóHorthy Naptár 2017 - 10 darab kedvezménnyel
Naptár - Bolti ár: 36 000 Ft
Internetes ár: 25 000 Ft
31% internetes kedvezménnyel
A Magyar Nemzeti Zene Emlékkönyve - CD melléklettel - Szendrey Marót ErvinA Magyar Nemzeti Zene Emlékkönyve - CD melléklettel
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 242 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Lélek és világegyetem - Grandpierre AttilaLélek és világegyetem
Könyv - Bolti ár: 2 500 Ft
Internetes ár: 2 125 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

A HunHír barátai

Legolvasottabb hírek

HunHír-Tudósító

Képtárak

Felhívások

Közlemények


Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
© 2002-2017 Rockszerda
Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat