HunHír.info

2017. Fergeteg hava 20. nap, Balambér napja.

Vona: a Jobbik egy keresztény-konzervatív párt, ezért annak elnöke legyen egy keresztény ember

A radikális jobboldali párt elnöke a Kossuth Rádió stúdiójában reagált azokra a sajtóhírekre, hogy támogatná a mecsetek építését. Szerinte az újságok félreértelmezték a szavait, amikor azt állították, hogy engedélyezné a mecsetépítést. Egy kérdésre válaszolva ismét úgy fogalmazott: ha kiderülne róla, hogy zsidó származású, lemondana a Jobbik elnöki tisztjéről, mert a párt elnökének egy keresztény embernek kell lennie.

Ez a rohadt bolsevik is ágyban, párnák közt pusztulhatott meg

2017. január 19. 10:00

communism500_resize.jpgTavaly december 15-én elhunyt, és január 14-én teljes titoktartás mellett temették el a szegedi Belvárosi temetőben Komócsin Mihályt, az egykori első számú városi és megyei kommunista vezetőt – írja a delmagyar.hu. 91 éves korában is ronthatta a levegőt.

A honvédelmet nem lehet elég korán elkezdeni

2017. január 19. 07:20

magyar-baka250.jpgHonvéd kadétképzés indul szeptemberben egy budapesti és egy szekszárdi iskolában – közölte a Honvédelmi Minisztérium. A kadétképzésen emelt szintű fizikai felkészítést, önvédelmi képzést, lövészetet ígérnek, továbbá azt, hogy a gyakorlati, illetve szakkör jellegű foglalkozások keretében érdekes, a mindennapi életben is hasznos elméleti és gyakorlati ismereteket sajátíthatnak el a fiatalok.


”Nagy szükségünk van székekre” - Ezt üzeni Trump a bojkottálóknak

2017. január 19. 06:45

donald-trump-250.jpgA megválasztott amerikai elnök nem szeret ugyan twitterezni, de elnökként sem mond le róla, mert úgy véli, a sajtó nem tisztességes vele. Trump szerint sokakat meg sem hívtak a bojkottálók közül. A beiktatási ceremóniát bojkottáló képviselőknek pedig azt üzente, hogy nem bánja, ha nincsenek ott, de "mivel nagyon sokan jönnek, és nagy szükségünk van székekre, remélem, visszaküldik a jegyeiket is".

A kormány elengedte az ORÖ adósságát - pénz nem számít, csak a cigányok szavazata

2017. január 19. 06:36

cigany_250.jpgA Társadalmi megújulás operatív program monitoringbizottságának elnöki posztjáról Köpeczi-Bócz Tamást a keddi Magyar Közlönyben megjelent miniszterelnöki határozat szerint december 5-i hatállyal mentette fel Orbán Viktor, utódjává pedig Schanda Tamás Jánost nevezte ki, aki államtitkárként is követte az Emberi Erőforrások Minisztériumában a most menesztett bizottsági elnököt


Tajani 2006-ban eljött Budapestre, és kifejezte szolidaritását a szemkilövések során megsérült, összevert emberekkel

2017. január 19. 06:29

2006_oktober_23_250.jpgAz Európai Parlament új elnököt választott Antonio Tajani néppárti politikus személyében. Morvai Krisztina is őrá szavazott, különös tekintettel arra, hogy a politikus a 2006-os véres budapesti események után - egyetlen európai uniós politikusként - eljött Magyarországra, és kifejezte szolidaritását a szemkilövések során megsérült, összevert emberekkel.

„Elég volt a náci bűnök miatti szégyenkezésből” - megunták a holokausztozást a németek

2017. január 19. 06:01

holo-karikatura.jpgBjörn Höcke, az AfD egyik vezetője egy drezdai sörcsarnokban tartott pártrendezvényen arról beszélt, eljött végre az ideje leszámolni a háború utáni politikai konszenzussal, és véget vetni végre a holokauszt miatt szégyenkező megemlékezéseknek. A párt thüringiai szervezetét vezető kikelt az ellen, hogy Németország évtizedek óta, újra és újra bűnösnek vallja magát a náci korszakban történtek miatt.


Friss híreink

Ha nem terrortámadás, akkor mi?

2017. január 20. 06:43

Hárman meghaltak és legkevesebb húszan megsérültek, amikor járókelők közé hajtott egy autó pénteken Melbourne-ben, Ausztráliában - tudatta sajtótájékoztatóján a helyi rendőrség, hangsúlyozva: nem terrortámadás történt.

2500 dollárt fizetnek, ha részt vesz valaki a Trump ellenes tüntetésen

2017. január 20. 06:12

Beiktatják ma hivatalába a republikánus Donald Trumpot, az Egyesült Államok 45. elnökét. A beiktatási ceremónia szigorú szabályok szerint zajlik, a jelölt csak néhány apróságon változtathat.

Obamaki még az utolsó napján is kiosztott 330 kegyelmet

2017. január 20. 05:57

A távozó elnök kábítószerrel összefüggő, de nem erőszakos bűncselekményekért elítélt rabok hátralévő büntetését enyhítette vagy engedte el. Ezzel Barack Obama már összesen 1715 elnöki kegyelemnél jár, pedig már eddig is a legtöbb kegyelmet kiosztó elnökként vonult be a történelembe, az őt megelőző 11 elnök összesen nem osztott ki ennyi kegyelmet.

Isten veled, Ferike! - Meghalt Vida Ferenc, a Lord együttes alapító tagja

2017. január 20. 05:46

67 éves korában meghalt Vida Ferenc, a Lord együttes alapító tagja, írja nyugat.hu. Egy közeli ismerőse Facebook-on ezt írta.


Magazin

Miért fontos a magyar nemzet számára a Pálos-rend magyar központúsága?

2013. április 03.

A magyar Pálos-rend alapítója Özséb nevet vette fel elődjétől, aki Szent Euzébiusz vértanúról Pannonia első ismeretes vértanúja Valerianus uralkodása alatt (235-259). Özséb II. Andrási Magyarország fővárosában, Esztergomban született 1200-ban.

Nimród nyomában I. rész

2013. április 03.

A Biblia szerint Noénak három fia született: Sém, Hám és Jáfet. Hám fia volt Kús, aki "nemzé Nimródot", aki hatalmas "birodalmának kezdete volt Bábel, Erek, Akkád és Kálnék, a Sineár földén". Noha a ma sumíroknak nevezett nép által lakott birodalom egykori királya, Nimród, a magyar hagyományban mint őskirályunk szerepel, sokáig szinte semmit sem lehetett tudni róla. Sorozatunkban Nimród király nyomába eredünk a téma kutatóinak segítségével. Elsőként Gönczi Tamással beszélgettünk, a Nimród gyűrűje című könyv szerzőjével, aki elsősorban a szájhagyomány oldaláról foglalkozik a kérdéssel.

Petőfi Sándor kontra Magyar Tudományos Akadémia – avagy kinek hihetünk?

2013. április 03.

Immáron 24 éve tisztázatlan a kérdés Petőfi Sándor földi maradványaival kapcsolatban, különösen, hogy a Magyarok Világszövetsége a közelmúltban újra zászlajára tűzte a témát. Érdemes felidézni az 1989 óta történteket, így talán a témában járatlan könnyebben el tudja dönteni, kinek higgyen: A Petőfi maradványait nagy valószínűséggel megtalálóknak, az Akadémiának vagy a Magyarok Világszövetségének?


Galériák

kep000028 kep000151 kep000066 kep000166

További híreink

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Hazajáró naptár 2017 - HazajáróHazajáró naptár 2017
Naptár - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 999 Ft
9% internetes kedvezménnyel
A Kossuth tér visszatér - Dr. Bene Gábor Gonda László Molnár Tamás Tóth ImreA Kossuth tér visszatér
Könyv - Bolti ár: 3 000 Ft
Internetes ár: 2 550 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A chemtrail és a HAARP
A chemtrail és a HAARP
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A Lovasíjász DIGIPACK - DVD és CD - Kassai Lajos, Kaszás GézaA Lovasíjász DIGIPACK - DVD és CD
DVD - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 5 500 Ft
8% internetes kedvezménnyel
BER BERE BERÉNY avagy helynévadás a Kárpát-medencében - Faragó ImreBER BERE BERÉNY avagy helynévadás a Kárpát-medencében
Könyv - Bolti ár: 2 400 Ft
Internetes ár: 2 040 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat