– Nem lehet Banghára, Prohászkára, és sok más régi teológusra építeni a teológiát. Nem vetem el őket, félre ne értsd. Viszont előttük voltak komoly bölcselők, akik meghatározták az egész filozófiát. Majd egyszer ezt megtárgyaljuk, aztán nehogy eretneknek állíts be. Most viszont megyek, holnaptól át kell vennem az egész filozófiai hagyományt. Meg aztán egy fizikussal „álltam” össze, annak is segítenem kell a munkásságát…
A testvér előtt táncolni kezdtek a betűk, amikor elolvasta a fentebbi Facebook-üzenetet egy huszonéves barna bombázótól, aki vagy fél évvel korábban még éppen a régi teológusok könyveit vadászta, állandóan a segítségét kérve ehhez, és folyvást azzal büszkélkedett profilján, hogy éppen aznap mely antikvár műveikhez sikerült hozzájutnia. Aztán felvették a teológiára, nem kis gondot okozva ezzel a szeminaristáknak, akiknek innentől kezdve már nem annyira Órigenész írásain, mint inkább az ő gömbölyded idomain akadt meg a szemük.
Ettől kezdve aztán szép lassan el is maradtak üzenetei – elvégre a modern hermeneutika tüzetes tanulmányozása nem tűrt halasztást. Ha viszont néha mégis megjelentek, csak úgy dőlt belőlük a panasz, milyen undorító a világ itt, nem úgy, mint külföldön, ahová már régen is annyi magyar volt kénytelen menekülni, és ahol végre történész lehetne belőle is. Egy szép napon aztán, amikor a testvérnek könyve jelent meg, újra billentyűzetéhez nyúlt, ezúttal abbeli felháborodásában, hogy ha maga nem volt képes ilyen teljesítményre, ő miért lehetett:
– Mégis, hogy akarunk érvelni, ha nem ismerjük az evangéliumokat. Meg merem kockáztatni, hogy elhanyagolja az evangéliumok olvasását, mert soha nem ír benne róluk, sőt egyetlen írásában sem, vagy bármiről, ami velük kapcsolatos. Lehet így hirdetni az igét? Akikre hivatkozik, azok közül mindannyian jártasak voltak az evangéliumokban. A most megjelent könyvében megnéztem, milyen forrásokra hivatkozik, és mit ne mondjak, eléggé szegényes…
Mit is tehetett volna a testvér erre, minthogy megkérdezze: „Ha nem írok – mondjuk – a Balatonról, megkockáztatható, hogy azért nem, mert nem járok arra, sőt talán azt sem tudom, hol van?” Naivan azt hitte, ez majd azért bizonyára elgondolkodtatja Hans-Georg Gadamer hermeneutikája és Theodor Schneider dogmatikája olvasása közötti félidejében, de ebben alaposan tévedett. A teológus kisasszony rögvest törölte ugyanis profilja ismerősei közül.
Eszébe is jutott erre író barátja elbeszélése, amiben arról olvasott, hogy amikor valaki azt tudakolta, a bíróság épületében mégis miért jut a nőkre a folyosókon csupán egyetlenegy illemhely, míg a férfiakra tíz-tizenöt, azt a választ kapta: „De kérem, ezt itt a bíróság épülete! Itt komoly munka folyik, kérem. Ide nem járnak nők!” Majd sóhajtva felmerült benne a kérdés: ha a teológián már nem, a bíróságon lehet még, hogy rend honol?
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
