– Minden relatív, értik? A víz is, hiszen egykönnyen elpárologhat. Ugyanilyenek a vallások is. Az egyik ebben hisz, a másik abban. Szóval minden viszonylagos, minden addig van csak, amíg magunk érzékeljük. Úgyhogy felejtsék el örökre, hogy van bármi is, ami objektív!

A szokásosnál is vehemensebben előadott szavakat a hun világtalálkozó közönségének zöme helyesléssel fogadta. A testvér azonban, aki előtte éppen az ellenkezőjét fejtegette maratoni előadásában, azt befejezve elsietett, amiért is ezúttal nem tört elő belőle az effajta világnézeti analfabétizmus által kiváltott szokványos kérdés: „Hát ezekért apostolkodom én?”

Igen, idejében távozott, így nem érhette meg a hun vallásszakértő hírében álló előadó tetemrehívását, amelyben az őreá célozva kifejtette, milyen nagy kár, hogy még ma is oly sokan bedőlnek a római mítosznak, a katolikus tanításnak és pláne az általa mindig csak kisbetűvel írt egyháznak, amely ki tudja hányszor rabolta már végig az egész világot.

Miután leszedte a keresztvizet minden „csuhás”-ról, kijelentette továbbá, egy valami azonban van, ami mégsem relatív, és ez a hun vallás. A magyar hit. Konkrétumokat nem mondott róla, hiszen, félreértéseket elkerülendő, gyorsan hozzátette, emlékeit vagy eltemették, vagy elégették, éspedig hol a törökök, hol a Habsburgok, de leginkább azok a gyűlölt papok.

Amikor expozéjának ezzel a legvégére ért, ez utóbbiak közül egy, aki eleddig csendesen végighallgatta, beszélgetni próbált vele, de mindhiába, pláne, hogy az meglátta ezüst mellkeresztjét. – „Nem gondolja, ha minden relatív – az Ön által sem ismert hun vallást kivéve –, akkor a saját létezése is az?” – szegezte neki a kérdést. Ám az oda se bagózott.

– „Mindegy, hagyjuk. Mint mondtam, amúgy minden relatív, e beszélgetés is!” – legyintett, majd kissé elkámpicsorodott arccal „Magyar Biblia” feliratú füzetének tanulmányozásába mélyedt. Az atya pedig, a testvér helyett is, ekként fohászkodott: „Uram, könyörüljél rajta!”

Ifj. Tompó László – Hunhír.info