Ludwig Endre elismert infektológus professzor eléggé drámai megfogalmazással a szepszist csendes gyilkosnak nevezte, minekutána e kórképnek az úgynevezett tudományos kommunikációja nagyon gyenge lábakon áll: sokan nem ismerik a szót sem, sem annak jelentését, – de a legtalálóbb helyettesítő kifejezés a „vérmérgezés” lenne.
Laikusok, nem szakképzettek körében egyet jelent a végtagi, és a szervezetet ért ártalommal, a seb a sérülés során, s így aztán a keletkező betegség és annak az elfertőződése, bomlasztó hatású. A már tapasztalt tünetekkel: erős inger okozta kellemetlen, kínzó testi érzés, fájdalom, gyulladásos eredetű duzzanat, a bőrön keletkező sejtburjánzó tünet, rosszindulatú daganat, bőrpír, mindjárt észlelhető a törzs felé haladó piros csíkon. Vérmérgezés alatt értjük a szervezetben a véráram, az idegen vér juttatása útján elterjedt általános fertőzést. A tudományos kutatások eredményekénti meghatározás – bizonyítottan, a szükséges és elégséges feltételekből kiindulva – kimutatja annak valószínűségét, igaz voltát, hogy a fertőzéshez (az esetek 90 százalékában baktérium okozza!) társuló, a szervezet egészét érintő tünetek a gyulladásos válaszreakcióhoz tartoznak. A fertőzés a szervezeten belül bárhol (egy felületes sérülés elfertőződése, bármelyik belső szervben: szívben, tüdőben, májban, stb., vagy a központi idegrendszerben) bekövetkezhet. Ha a betegség nem kerül kellő időben felismerésre, és nem alkalmaznak a feltételezett kórokozók (gombák, baktériumok) ellen hatásos antibiotikumot, a kórkép tovább súlyosbodik. Ennek fokozatai: szepszis – súlyos szepszis – szervműködési zavarok: vérnyomásesés, veseműködési zavar, vagy éppen aluszékonyság (szepszis sokk) tovább súlyosbodó vérnyomásesés: 90 Hgmm alatti szisztolés – a szív összehúzódása – vérnyomás /kettő vagy több szerv működésének súlyos zavarával majd működési elégtelenség tünetegyüttes jelentkezésével. A súlyos formája okozza a magasabb ( 30-50% ) intenzív osztályos halálozást: minden második, harmadik súlyos szepszissel intenzív osztályon kezelt beteg meghal. Innen a köztudatban és a médiában eddig alig megjelenő „gyilkos” jelző.
Úgyszólván eddig is a vérről, az emberi élet fenntartó erejéről beszéltünk, mely mint akár más nép és nemzet esetében meghatározó oly értelemben, hogy megszemélyesedik, azaz személyiséggé, méltósággá is válik. A teljesség igénye nélkül, de nagy alázattal teszek szerény utalást arról a vérről, akiről szól a lét a létezésben, tudat a tudatban, és egy az összetartozásban. Aki ugyan bennem lakozik, de nem az enyém. Életem. Elődeink szóhasználatában: piros vér, a hüllőknek fehér vérük van, aludt vér, vért ontani, vérét ontotta honáért, vérben, fagyban hagyni vkit, hamis a véred, szívni a vérit, vérré vált mint barátban a lencse, /km/ vér és pénz legdrágább, csöbörrel szúnyognak vérét nem veheti, ugyancsak vérét vették az egyháznak /Hoványi/ 2. háború, öldöklés, vér, mindenütt vér! Bismarck, a vér és vas embere, 3. élet, véremet is oda adnám érte, 4. rokon, véremből való vér, csontomból való csont, saját gyermekem, vér szerint való rokonság /km/ vér vízzé nem válik, az ember mindig jobban szít rokonához mint idegenhez, 5. család, nemzetség, teli vér, vagy királyi vérből származott, nemes vegyületlen faj, fél vér, kitör belőle az oláh vér, jutton jutnak eszembe Nagyságod dicsőséges elei, azoknak úri vére, kék vér, arisztokrata, nagyra szokott vágyni az igazi vagy nemes vér, 6. valamely egyén természete, jó vére van.
Csak az ember testében erekben keringő, a sejtek táplálását és anyagcseréjét végző piros nedv, amely a mai napig is a fejbe tódul, folyik vagy csörgedezik az ereiben. Valakinek a leszármazottja, jellem /vonásai kiütköznek rajta. Vérben foroghat a szeme, dühödten nézhet bárkire, vérén hízik ha valaki erejét kizsákmányolva gazdagodik. Gyilkosságban égre is kiált a vér. Ártatlan, kiontott vér elégtételt, bosszúvágyat forral. Vérével szerződik, életet és világot vált. Áldoz és megbocsát.
Ilyen óriási felelősséggel tartozunk mindannyian a vérünkért, annak tisztaságáért. Milyen felelősségteljes munka az orvos feladata.
A vér hatása
Egy úrnak gyönyörű virágokkal teli kertje volt. A hű kertésze azonban sokat búsult miatta, hogy az ő ura a pompásnál is pompásabb virágokat egy tekintetre sem méltatta. Történt egyszer, hogy az úr súlyos beteg lett, az orvosok lemondtak róla. Újabb orvos érkezett a fővárosból, aki kijelentette, hogy vérátömlesztéssel meg lehetne menteni a beteget. Tiszta, egészséges vérre lenne szükség – mondotta az orvos. A kertész jelentkezett. Vérét alkalmasnak találták. Az átömlesztés megtörtént, a beteg napról napra gyógyult. A nagy vérveszteségtől a kertész annyira legyengült, hogy hetekig feküdt ágyában. Minden nap megkérdeztette, hogy hogyan van ura, és boldogan hallotta, hogy vére árán megmentette a haláltól. Egy nap örömhír járta be az egész kastélyt: Ma szabad lesz az úrnak körülsétálni a kertben. A kertész szívét járta át, kivitette magát a nyugágyon a kertbe, látni akarta ő is a gazdáját, kit mindnyájan nagyon szerettek. De mi történt? Amint az úr a kertbe lépett, felkiáltott: „Mily gyönyörűek a virágok!” – s odalépve az egyiket megsimogatta, a másikat megszagolta, majd néhányat leszakítva, nem tudott betelni a nézésével. A jelenlévő orvosnak figyelmeztetni kellett, hogy elég lesz a sétából. Nehezen tudták kihívni a kertből. A kertész szemét könnyek lepték el s boldogan susogta: „Az én vérem van benne.”
Az Édesapám december huszonegyedikén azt mondta, hogy ma a nappal egy „kakaslépéssel” megnyúlik. Rövidebb lesz a sötétség!
Pásztori Tibor Endre – Hunhír.info
