Ez a kérdés merül fel önkéntelenül is egyre gyakrabban, és nyilván messze nem csak bennem. Nem úgy a balféltekén, amely egy olyan pöcegödörhöz hasonlatos, ami nem elég mély. Pláne olyankor derül ez ki, amikor mélyítői éppen történelemmel foglalkoznak. Ilyenkor még az is megesik, hogy Szent Istvánra hivatkoznak, mondván, ő is helyeselné a mai bevándorlást.
Iskolapéldája a históriai ostobaságnak a Néphazugság egyik szerdai irománya (Rab László: Szégyellni fogjuk). A szerző – a marxista csökevények rabjaként – így indítja mondókáját:
„A kormány bevándorlással kapcsolatos plakátkampánya látszólag célt téveszt, mert a magyar szöveget a hozzánk érkezők nem értik. Nem is a határok közelében helyezték el a feliratokat, hanem a városokban és az utak mentén. Hogy a választó lássa.”
Nem értik a magyar szöveget? Akkor árulja már el, miért hirdetik nem is kevesen Izraelben olyan büszkén, hogy tanulják új hazájuk anyanyelvét? Vagyis a magyart. Aztán nem a határok közelében helyezték el a feliratokat? Persze, mert olyanokat nem ismernek. Városokat és utakat annál inkább.
De nem kisebb ostobaság, amit ezután írt, miszerint a budaörsi egészségközpont szudáni származású orvos igazgatója és bicskei körzeti orvos kollégája „úgy érzik, hogy bőrszínük alapján veszély fenyegeti őket az országban”. Bőrszínük alapján! Érdekes. Előfordult már, hogy nálunk csupán bőrszíne miatt bárkit is vegzáltak volna? Ám olvassuk csak tovább!
„Elvárható volna pedig, hogy Magyarország ne úgy bánjon a határaira érkezőkkel, és ne is úgy beszéljen róluk mint a kivert kutyákról. Hanem például úgy, ahogyan Szent István király gondolta: „Fogadd be az idegent!” Orbán Viktor nem olvasta az Imre herceghez írott királyi intelmeket, vagy ha igen, másfajta történelmi időszak premisszáit tartja követendőnek. Nem a türelemre, és nem is a befogadásra ösztönzi a magyarokat, hanem a történelmi kudarcok zavaros magyarságképére: a vélt nagyság, a különbségtétel és más népek lenézése vezérli, a szolgalelkű adminisztrációt pedig ráereszti azokra, akikről ő mondja meg, ki a menekült, ki a potens vérszívó.”
De még mielőtt a kivert ebek láttára megtelne szemünk könnyel, tisztázzunk valamit! Szent István intelmeiben egyetlen szó sincsen arról, hogy korlátlanul fogadjunk be minden idegent, errefelé kóborló jövevényt. Csupán a királyi udvarba tanácsadóként befogadandó telepesekről – hospes – szól az eredeti szöveg. Első szent királyunk birodalmának megerősödése óta azok is közéjük tartoztak, akik „különösen Olasz- és Németországból nagy számban bevándorló, szegényebb sorsú szabad vendégek” voltak, akik „a későbbi városi polgárság őseiül tekinthetők”, olvassuk Zsámbéki László történész művében (Magyar Művelődéstörténeti Kislexikon, 1937). Ámde reájuk is vonatkoztak Árpád-házi királyaink bevándorlást szigorúan szabályozó törvényei. Minderről azonban a néphazugságos kioktató mit sem tud. Úgy nyilatkozott hát róluk, hogy azokat el sem olvasta. Ehelyett tovább folytatta lebunkózásunkat:
„A két orvos, aki magára vette az aljas kampányt, magyar állampolgár. Jól tudnak a nyelvünkön, idenősültek, egyikőjük unokáját Botondnak hívják. Mégis a távozáson tűnődnek. Mert félnek azoktól az indulatoktól, amelyeket Orbánék gerjesztenek. A plakátkampány nyomán attól is kell tartani, hogy futni kezd tőlünk nemcsak a fiatal generáció, de az intellektus is. A gondolkodó szellem itthagyja a bugris kivagyiság romhalmazát. Az egyik orvos szerint a magyarok egyszer szégyellni fogják, ami most itt történik. Sokan már most szégyelljük. Mit gondoljunk arról a kormányról, amely a szélsőjobbal való összekacsintást kék színű hazug plakátokon hirdeti, magyarul és sértő szándékkal? Látjuk az internet egy részének lázadását, és azokat, akik az adófizetők pénzéből kotyvasztott idegengyűlölő maszlagot letépik a szörnyű plakátokról.”
Nos, aki ilyeneket firkál, s ennyire izzó gyűlölettel (nota bene: hazánk a „bugris kivagyiság romhalmaza”!), persze aligha számba vehető. Mondjuk még arra sem méltó, hogy vele foglalkozzam. Annak oka, hogy mégis ezt teszem, csak az, hogy az efféle ügyeletes tollforgatók – vagy inkább tollferdítők – azok, akik közéletünk fertőzőiként mindent megtesznek azért, hogy tömegeket befolyásoljanak.
És eközben még ők merészelik rossz szóval illetni a kormányt! Arról a kabinetről, amelynek kulcspozíciókban lévő képviselői közül nem is egy ott falaz nekik, ahol nem szégyelli. Ja, és a pofátlanság csúcspontjaként nem átallnak Szent István királyunkra hivatkozni alakja és kora ismerete nélkül. Ahelyett, hogy szednék végre sátorfájukat és megindulnának áhított hazájuk, a befogadó Izrael felé.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
