A Pázmányon ősztől bevezetendő holocausttanítással kapcsolatban aligha lehet újat mondani, de még mielőtt mégis megtenném, amit ilyenkor szükséges, leszögezem: volt egy olyan elszólás az új egyetemi kurzus bejelentésekor, amire tudtommal alig volt reakció.

Mégis mielőtt ezt ideidézném (és ami miatt jelen soraim megszülettek), ezúttal fejezem ki örömömet, amiért a jobb napokat is látott piliscsabai campus hallgatóinak nem kis hányada is nemtetszéssel fogadta az egyetemi hírt. Jó volt olvasni azokat a Facebook-üzeneteket, melyekből egyértelműen kiderült, hogy egyre több hallgató kezdi megelégelni azon arroganciát, ami az egyetem autonómiáját sem kíméli.

Talán a legnagyobb igazságot az írta, aki leszögezte: anélkül, hogy relativizálná a zsidó veszteségeket, tényként kell megállapítani, hogy aki nem akar többet tanulni a holocaustról, mint amit már eleddig is bőven tanult, még nem antiszemita ettől. Hozzátette aztán, hogy ilyen alapon lehetne kurzusokat indítani a hazai németek kitelepítéséről vagy a Don-kanyarba rekedtek sorsáról is, sőt végső soron bármelyik genocídiumról. Végül rámutatott: ha ennyire erőszakolnak valamit, akkor az ellenszenvet fog kiváltani.

Csak az a kérdés, miért a Pázmány vezetőségének ez a befarolása, miért, hogy – ezt is egy ottani hallgató jegyezte meg – a katolikus hittan megfelelő bemutatása messze nem kap akkora szerepet a tanmenetben, mint a holocaustté? Miért, hogy itt is a primus inter pares elve érvényesül, vagyis hogy van, ami első az egyenlők között? És ami a legfontosabb: csodálkoznak-e az efféle döntést meghozók, ha ilyetén valóban egyre többen fordulnak el a zsidóságnak attól a részétől, amely a szó szoros értelmében rövid pórázon akar tartani mindenkit, miközben esélyegyenlőségről hozsannázik?

Megannyi kérdés, de lássuk most már az új egyetemi kurzus bejelentésekor történt elszólást! Az Index május 26-i hírcikkét idézem: „Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete európai viszonylatban is egyedülállónak nevezte a PPKE kezdeményezését. Az oktatás jelentőségét hangsúlyozva arról beszélt, azt nem az egyetemen, nem a közoktatásban és nem is az óvodában kell elkezdeni, hanem már otthon. „A szülők jelentik a GPS-t gyermekeik számára” – mondta, hozzátéve, ha azonban ez az útmutatás hiányzik, az iskolában kell pótolni.”

Szóval eszerint maga az egyetem kezdeményezte az új kurzus bevezetését? Eddig úgy tűnt, hogy külső nyomásra történt ez. Vagy mégsem? Ámde az igazi elszólás mégis az, hogy már a családi fészekben is kell a holocaustterápia. Belé kell verni már a járni, beszélni tanuló emberpalántába is, micsoda egy bűnös nemzethez tartozik, hiszen elei vagy aktív, vagy passzív résztvevői voltak a hazai zsidóság kiirtásának.

Mit is írhatnék zárszóként? Bízom mindazokban, különösen is mindazon piliscsabai hallgatókban, akik a jelek szerint nem hagyják magukat félrevezetni, akik kaphatnak majd akárhány holocaustterápiát, immunrendszerük mégsem fog legyengülni. Azt javaslom, bármennyire is nehéznek tűnik, legyünk ezúttal optimisták, bízzunk abban, hogy mégiscsak övék a jövő!

Ifj. Tompó László – Hunhír.info