A csángók azért félnek, mert sem a román, sem a magyar társadalom nem fogadja be őket. Nem akarnak egy mesterséges nép lenni. A magyar társadalom mit tett értük? Szervezett csángóbált Magyarországon, több millió forintot elkölt. Meghívnak és bohócként mutogatnak négy-öt csángó asszonyt…
Nem ez kell nekünk, nem olyan szervezetek kellenek, amelyeket mindig mutogatni lehet. Mihez ragaszkodjanak ezek az emberek? A csángó szó is sokaknak sértő. Mi akkor tudtuk meg, hogy csángók vagyunk, amikor kimentünk a faluból… Úgy tudtuk és úgy tudjuk ma is, hogy magyarok vagyunk – hangsúlyozza Duma András, a csángóföldi Szeret-Klézse Alapítvány alapítója.
Duma András szerint a kétnyelvűség okoz folyton problémákat a csángó magyaroknak.
– Egyrészt az első generációnak, az idősebbeknek, akik nem tudják a román nyelvet. A következő generáció megtanulja az archaikus magyart, majd a román nyelvet, s amikor érvényesülni kell, igazából egyiket sem tudja rendesen. Akik a leginkább veszítenek, azok a harmadik generációs gyerekek, akik megtanulnak egy irodalmi román nyelvet, és meg kellene kapják az érvényesüléshez szükséges oktatást az iskolában. De nincs elegendő tanár, akik megfelelő felkészültséggel foglalkoznának velük. Amit pedig ezek a gyerekek nem tudnak megkapni az adott oktatási intézményekben, azt nem kaphatják meg odahaza sem. Vannak gyerekek, akik eljutnak román középiskolába, ezek talán a gyereklétszám 5-6 százalékát képezik. Ezekből nagyon kevesen jutnak el egyetemre, ugyanis nem létezik egy olyan iskola, amely megfelelően felkészítené őket erre. Az utolsó klézsei felmérés szerint több magyar iskolát végzett diák ment egyetemre, mint azok, akik román iskolát végeztek, viszont több gyerek jár román iskolába, más szóval többen lesznek majd román anyanyelvűek…
Széthull a csángó kultúra
A moldvai csángótársadalom kultúrája széthull, és igazából nem marad meg semmi… Ez az összeomlás egy olyan degenerációhoz vezetett, amelynek tudatában, amelynek a “megélése” miatt semmilyen szellemi javakhoz nem tudnak igazából ragaszkodni, nem érzik az övéknek. Innen adódik az a bizonyos tudatzavar – hívja fel a figyelmet Duma András. “Mi vagy te?” “Csángó vagyok, de szeretnék inkább román lenni, mert akkor talán nekem jobb lenne”, hallhatjuk nemegyszer. De amikor román nyelven kellene érvényesülni, rájönnek, hogy még nagyon sok elsajátítani való maradt, és tulajdonképpen a kultúrájukkal sem képesek azonosulni.
Az előbb említett harmadik generációnak van a legnagyobb öntudatzavara, ők úgy érzik, hogy már nem tartoznak sehová. A legidősebbek még felteszik a kérdést, hogy “vajon mi oláhok vagyunk?”, de a középkorúak nem is akarnak hallani erről: ha románnal találkoznak, akkor ők is románok, ha pedig magyar emberrel, akkor magyarnak mondják magukat. “Ez nem szeretnék lenni, a másik meg nem tetszik”: igazából így fogalmazható meg az érzésük.
Duma András szerint az egyház még mindig keresi annak a módját, hogy a csángó kultúra alá ásson. A Iaşi-i püspökség régi célkitűzése a csángók elrománosítása, s közben azt prédikálják, hogy így majd jobb lesz a közösségnek, holott tudjuk, hogy sosem lesz jobb. Az egyház ezelőtt 200 évvel már elkezdte a moldvai magyarság elrománosítását, a folyamat pedig ma sem torpant meg. Könnyűszerrel ki lehet használni olyan embereket, akik önmaguk identitását keresik már régi időktől, akik a jelen pillanat materialista világában keresik érvényesülésüket. Így az egyház és az iskola döntő szerephez jutott, ezek az intézmények pedig az előbb említett elv szerint próbálják a csángó magyarságot a túloldalra csalogatni. Úgy tűnik, a vatikáni nuncius is ezeket az érdekeket vallja magának.
Az elrománosítás
Jelen pillanatban a 250 ezer katolikus vallású és magyar eredetű csángóból 60 ezren, ha még beszélik a magyar nyelvet. Szerencsére mostanság egyre többen érzik, hogy magyarok (érdekből vagy érdek nélkül), de nehéz az ember lelkét kifürkészni. Aki először jön hozzánk, talán azt mondaná, hogy itt nem is élnek magyarok, de éppen elég példa van arra, amikor románul beszélő magyar csángó fiatalok önszántukból mentek el a csíksomlyói búcsúra, aztán magyar iskolában akartak tanulni. Ezelőtt olvastak tizenöten, húszan magyarul Klézsében, ma már százak vesznek kezükbe magyar könyvet. Egyre többen köszönnek magyarul. Ezelőtt csak viccből mondogatták az utcán, hogy “bună ziua, udemeristule, já nápát!” – mondja Duma András.
Fakultatív, iskolán kívüli magyar nyelvű oktatási programokra az alapítvány vezetője szerint vannak, akik érdekből járnak, hogy elmehessenek kirándulni, egy karácsonyi csomagért, vannak, akik táncolni járnak. Vannak, akik pénzért csinálják.
– Az embereket érdekli a pénz, de a lelket nem lehet megvásárolni, hiába adunk támogatást azért, hogy magyar órára járjanak. Nekünk nem az a bizonyos összeg kell, intézmények kellenek, magyar középiskola kell Moldvába. Ha lesz, akkor látjuk majd az értelmét is annak, hogy magyarul tanuljunk. Azért tanuljak magyarul, hogy kapjak négyezer, vagy húszezer forintot? Legyenek iskoláink, legyen, aki képviseljen az állami intézményekben, erre van szükségünk! – húzza alá Duma András.
(Székely Hírmondó nyomán)
Rockszerda
