Nézem az elmúlt napok baloldali sajtóját, amin azonban ezúttal sem találok mást, mint a szokásos porhintést. Érzik, süllyed a hajójuk, csak éppen azt nem fogják fel, hogy reménytelenül menthetetlen az. Egyszerűen képtelenek tanulni saját történelmükből. Itt van erre eklatáns példaként mindjárt Horovitz Tamás debreceni hitközségi elnök pénteki, saját honlapján közzétett nyilatkozata a továbbra is ezer szállal a baloldalhoz kötődő Mazsihisz elnökválasztásának apropóján. Csak egy bekezdést idézek belőle: „A szervezet [mármint a Mazsihisz – Ifj. T. L.] egy lábon áll, kizárólag az állami forrásokra támaszkodik. Közben pedig az épületek rogyadoznak, zsinagógáink állapota romlik, a hitélet megélhetéséhez szükséges intézmények hiányosak. Debrecenben 600 millió forintos uniós forrásból újítottuk meg a vallási és világi intézményeinket. Pályázati források bevonása elengedhetetlen a megújuláshoz.”

Szóval nem saját erőből és önálló bevételekből tartják fenn magukat, hanem az állam állja a cehhet. Mégis – hol nyíltan, hol burkoltan – mást sem hallunk, minthogy a magyar állam nem eléggé bábáskodik felettük. S míg kapják a busás összegeket, intézményeikre ugyebár „pallásról néz be az ég”. Gondolom, nem kétséges, hogy ez is egyfajta freudi elszólás. Lenyúljuk a másét, amit aztán zsebre vágunk, majd panaszkodunk, hogy elfogyott az és újra kell, hogy „megújuljunk”.

Csak hát megújulás nincs szilárd értékrendre térés nélkül. Legyen szó a jelenről vagy akár a múltról. Ez utóbbinál maradva: a Néphazugság szombati számának egyik cikkében (Paár Ádám: A vesztes győzelme) olvasom:

„A szövetségesek győzelme nemcsak megadta a kegyelemdöfést a nemzetiszocializmusnak, hanem lehetőséget is nyújtott Európának – legalábbis a kontinens nyugati felének –, hogy túllépjen a kicsinyes nemzetállami és nagyhatalmi önzésen, gyűlölködésen. A győzelem Németország számára is esélyt adott az újrakezdéshez, amellyel végső soron a kettéosztott ország nyugati fele képes volt élni. A szovjet megszállás alá került keletnémet területeken azonban a régimódi hazafias szellem megmerevedett – persze olyan formában, hogy az ne sértse a Szovjetuniót.”

Hja, már megint a régi reflexek. Az a fránya nemzetállam! A „régimódi hazafias szellem”. Ami túlélte Hitlert, és egykori birodalma keleti felében továbbra is úr maradt. Mert ami az élet velejárója, a hazaszeretet, valami pókhálós limlom. „Régimódi” csak az lehet. De ha valaki történetesen a Talmuddal kapcsolatban emlegetne ósdiságot, avíttságot, vajon mit kapna érte e redakcióból?

Ám van itt más is. Ugyanezen lapszámban figyeltem fel egy másik cikkre (Ungváry Rudolf: Felszabadulás – megszabadulás 2015). Ismét csak egyetlen bekezdést másolok belőle ide:

„Egyértelmű, hogy a fasizmus az embertelenség legszörnyűbb rendszere. Lényege a felvilágosodás tagadása, a barbárság ethosza. A szovjetrendszer is embertelen következményekkel járt, de a felvilágosodásból nőtt ki, noha teljesen pervertálódott. Kétségtelen, hogy ennek az eszmetörténeti eredetnek az alapján tekintette 1945-öt felszabadulásnak Bibó István s vele nagyon sok demokrata is.”

Baloldali megújulás, pláne ez utóbbi bekezdés után? Fából vaskarika! Az embertelenség legszörnyűbb rendszere (tudjuk ugye, valójában melyik is volt az) mai ivadékai mernek klaviatúrához nyúlni? Igen, a pofátlanságnak nincsen határa.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info