Így volt ez s így marad a világ végezetéig. A boldogságos és szeplőtelen Szűz Mária, Urunk Édesanyja ebben a legfőbb példaképünk, a gyermekét halálosan szerető édesanya. És példaképeink természetesen a gyakran névtelen édesanyák és hitvesek is, mert, pláne mi férfiak, bizony éppen tőlük tanulhatjuk meg leginkább a hűséget alapékeinkhez.
Leginkább tőlük tanulhatják meg a családapák, mit jelent a kálvária, a kereszt, a szenvedés jajgatás, zokszó, panasz és sírás nélküli elviselése, a vállalt feladatok terén mindhalálig való hűség, a sorozatos meg nem értések, sőt megaláztatások ellenére történő ragaszkodás a családhoz, a férjhez, az örökös aggódás gyermekeik életéért, lelki-testi egészségéért. Egyszóval ők lehetnek legfőbb példaképeik az alapértékeinkhez való hűségben.
Bizonyára vannak, nem is kevesen, akiknek az Anyák Napja alig különbözik az év más napjaitól. Megszokásból vesznek persze egy szál virágot, netán feltűnő csokrot Édesanyjuknak, anélkül talán, hogy igazán tudnák, milyen szenvedésbe ágyazott, mégoly költői szavakkal sem eléggé kifejezhető gyönyörség az anyaság, s maga a házastársi hűség. Bizony, ha valakiknek, hát akkor nekik szólnak azon felemelő házassági történetek, amik ezekről szólnak. Erre jeles példa egy régi magyar klasszikus film 1942-ből, a világhálóról letölthető, Tolnay Klári és Páger Antal főszereplésével bemutatott Férfihűség. Lássuk a történetét!
Egy igen tehetséges magyar mérnököt, Sándorffy Pétert a magyar kormány támogatásával vezérigazgatója valamilyen találmány tökéletesítésére Dél-Afrikába küld, ámde ott egy különleges növény szúrásától halálos betegséget kap. Egy ottani orvos ugyan talpra állítja, de megmenteni nem tudja. Ahhoz, hogy találmánya végső kísérleteit befejezhesse, az orvos, magyar származású felesége emlékére, egzotikus szépségű orvos leányát, Mayát adja mellé kísérőül. Így utaznak vissza hazánkba, ahol állandóan együtt mutatkoznak, s így az a látszat keletkezik mindenkiben, mintha Maya elválasztaná őt családjától, sőt mintha a szeretője lenne. A minden erre irányuló érdeklődés elől elzárkózó két gyermekes Péter egyre különösebben viselkedik – amiért rendre megszólják legjobb barátai is –, míg a találmány sikere után ágynak dől. Halálos ágyán azonban egyszerre mindenre fény derül. Magához hívatja egykori kedves tanítóját, akinek elmondja, miért viselkedett így: a növény halálos szúrása miatt senkihez nem érhetett – ezért viselt állandóan kesztyűt -, nem ölelhette meg gyermekeit, csókolhatta meg feleségét, Júliát. Megkéri, halála után ebből mondjon el majd valamikor annyit feleségének, amennyit alkalmasnak ítél. Ámde mindezt az ajtóban hallja közben maga Júlia is, akit Maya még idejében hívatott Péter halálos ágyához. Júlia előtt minden tisztázódik tehát, amikor megtudja, Maya minő áldozatot vállalt magára azért, hogy halálra ítélt férjét elkísérje, s mennyi meg nem értést, sőt megvetést szenvedett el emiatt. Testvériesen megcsókolja Mayát, a megjelent miniszter pedig a kormány elismerését fejezi ki előtte. Végül Péter egyik legjobb barátja szemlesütve elismeri, minő tévedés volt, hogy még ő is kételkedett Péter hűségében, s kijelenti Júliának, ígéri, meg fogja szolgálni őt, ámde Júlia, megköszönve ezt, rendületlen marad, s kijelenti: „Az én utam a síron túl is Péterhez vezet.”
Magyar történelmünkben is ki tudja, hány ilyen példa volt az önfeláldozásra, a hűségre édesanyáink és hitveseink soraiból! Mert a névtelenek hűsége semmivel sem kisebb értékű a nevesített nagyokéinál. S hányan lehetnek ma is, akik hűek férjükhöz, gyermekeikhez nemcsak a jóban, hanem a rosszban is, illetve kötelességteljesítésükhöz, és ennek jeléül ugyanúgy járnak el, mint a filmbeli orvosnő.
E nap tehát ne csak egy alkalmi köszönetmondás legyen Édesanyáinknak, hitveseinknek, hanem egy állandó felkiáltójel a magát mindig oly erősnek érző nem tagjainak. Felkiáltójel, ami arra figyelmezteti őket, hogy soha ne feledjék, minő áldozatot hozott értük Édesanyjuk, aki őket egykor a méhükben hordozta, mint egykor az isteni Kisdedet a boldogságos Szűz. Szeressék úgy Édesanyjukat és hitvesüket, ahogyan Krisztus Urunk szerette Egyházát, amiért is azt Anyaszentegyháznak mondjuk. Isten éltesse hát őket!
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
