„Már megint Trianon, nincsen más témánk?” – kérdezhetik egyesek, holott címbeli kérdésünkre messzemenően nem mondhatjuk, hogy oly sokan tudják az elégséges feleletet. Inkább ellenkezőleg. De lássuk csak azt magát!
Éspedig nem mástól, mint egy néhai kiváló ifjúságnevelő atyától, Koszterszitz Józseftől, aki egy általa szerkesztett nevelési munkában (Nos Rector… A magyar főiskolai hallgatók könyve, 1943) rövid, de velős fejezetet szentelt e kérdésnek.
Mindazoknak persze, akik működése idején, a két világháború között a nemzeti-keresztény középosztály tagjai voltak, aligha kellett szájbarágósan kifejtenie a fentebbi kérdésre való választ. No de lássuk csak azt magát! Íme:
„Az első világháború megindításában, a Monarchia szétzüllesztésében és a Párizs körüli békék diktálásában szinte kizárólag szabadkőműves vezérek működtek; Trianont nekik köszönhetjük.”
Nyilván vannak, éspedig nem is kevesen, akik ezt meglehetősen egyoldalú megfogalmazásnak, túlságosan sarkos megközelítésnek tartják. Nem vitatkozunk velük. Célunk ezúttal is csak az, hogy eszméljünk és eszméltessünk.
Koszter atya szerint azonban nem az első világháború végi tárgyalásokon mutatkozott meg a szabadkőművesség kardinális szerepe, hanem már jóval korábban – amint az egy általa nagyon ajánlott kortárs szerző műve (Dr. Somogyi István: A szabadkőmívesség igazi arca, 1929) különösen is részletes tárgyalásából kiderül. S mi mindenben?
„Magyarország belső életében minden egyházellenes megmozdulást ők irányítottak, az egyházpolitikai harcokban a liberalizmus szent nevében ők támadtak, az őszirózsás forradalom előkészítése az ő érdemük; az egyetemen olyan szomorú emlékű Galilei-kör, amelynek lelkiismeretét terheli a magyar egyetemi ifjúság világnézeti lerontása, szintén szabadkőműves intézmény.”
Ám, folytatja, a páholymunka Trianon után is folytatódott:
„A nemzeti ellenforradalom egyik legnagyobb ellenségének ismerte a szabadkőművességet és be is tiltotta azt [dr. Dömötör Mihály belügyminiszter 1920. május 18-i keltezésű, 1550/res. számú rendeletével – Ifj. T. L.], összes páholyait feloszlatva és vagyonát nemzeti szervezeteknek juttatva. Ennek dacára titokban tovább működött mind máig; és ha a háború negyedik esztendejében már kemény kiállással kellett harcolnunk a belső destrukció ellen, akkor a titokban újra nagy erővel dolgozó szabadkőművesség ellen harcoltunk. Az egyetemen ma a liberális elemek újra mozgolódnak, a Galilei-kör újra lélekzik.”
Bizonyára e sorok írásakor is felmerült a kérdés, de hát miben is leledzik a páholytagok tevékenysége?
„Fegyverük eleinte a gúny, fölényes lekicsinylése mindennek, ami vallásos (a nemzeti gondolatot ma még nem merik bántani; de egyszer gyengüljön meg csak kissé az erős gerincű nemzeti irány, majd meglátnátok, hogy micsoda kozmopolita hangokkal lenne tele egyszerre az egyetem!), a cinikus kételkedés és kritika, később a nagyhangú letorkolás és végre a hangot mindenki másba belefojtó terror.”
Mindennek ellenszere, szögezi le végül, „a vallásos és nemzeti öntudat, a magunk világnézetének fanatikus és szuggesztív erejű megvallása, intelligens kiépítése katolicizmusunknak és magyarságunknak, és a titkon mozgolódó rontó elemeknek a diákegyesületekből és az egyetemről való erélyes eltávolítása”.
Mindezt Koszter atya olyan korban írta, amikor még tudták mind a világiak, mind a klerikusok, hogy – amint figyelmeztet – „az Egyházi Törvénykönyv 2335. kánonja szerint akik szabadkőműves szervezet tagjai közé lépnek, ipso facto magukra vonják a Szentatyának egyszerűen fenntartott kiközösítést. Az 1240. kánon pedig halálukban az egyházi temetéstől fosztja meg őket.”
Nem részletezzük, e téren ma mi a helyzet. Mindenesetre, amint az idézetek mutatják, valaha nemcsak a história búvárlói, hanem a lélek pásztorai is hallatták hangjukat e tárgyban. Mindnyájunk okulására, tehetnők hozzá.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
