A székely szabadság napi felvonulás betiltása kapcsán fejtette ki magvas gondolatait a kolozsvári krónika magyar nevű firkásza, bizonyos Balogh Levente, (bár szülei jobban tették volna, ha a Kolozsvárt is elárasztó multikulti szennyhullámnak megfelelően mondjuk Dávid névre keresztelik.) Az ifjú titán szerint a “Vesszen Trianon” jelszó skandálása Székelyföldön a szélsőségesség kategóriájába tartozik.
“A baj csak az, hogy a hatóságok számára kitűnő ürügyet szolgáltatnak a tavalyi felvonuláson történtek. Annak nyomán, hogy egy csoport a Veszszen Trianon! jelszót skandálva kisebb dulakodásba keveredett a csendőrökkel, és a főszervező képtelen volt kordában tartani őket, sikerült ráégetni a szélsőséges jelzőt a magyar jogkövetelésekre.
És nem számít, hogy provokátorokról van szó, vagy önerőből ilyen ostobák – tettükért a felelősség az esemény szervezőjét terheli.”
Ezért is minden tiszteletünk Szőcs Zolikáéknak. A derék székely hazafiaknak nem csak a hatósággal, hanem még az ilyen “leventékkel” is kell harcolniuk. Minden nap bebizonyosodik: a gagyitévék, a multikultúra, az idegen szenny, a szélsőségesezés meg az egyéb liberális lózungok átvétele százszor nagyobb kárt okozott az erdélyi magyar és székely népléleknek, mint a Csau-diktatúra.
Gyárfás Bálint – Hunhír.info – Székelyföld