Merthogy hazánk (Fritz Tamást idézve) tényleg következmények nélküli ország. Mármint hogy benne a társadalom bármely rétegeiről bárki bármit büntetlenül állíthat. Így a derék liberális erkölcscsőszök is ringbe szállhatnak, mondván, mindig a kisebbeket, a gyengébbeket bántják folyton a nagyobbak, az erősebbek. Nem, nem kezdünk természetesen szubtilis elmélkedésekbe bizonyos körök örökzöld témájáról, a nő és férfi viszonyáról. Csak azt nem értjük, miért kell folyton összeesküvés-elméletet szőni ott, ahol annak nincsen helye. Minden gyermekszobában, családban felcseperedett földi halandó tudja ugyanis, mennyire hozzájárul a két nem egymást kiegészítő mivolta univerzumunk szépségeinek kiteljesedéséhez, miként azt is persze, melyek a két nem Achilles-sarkai, sebezhető pontjai. Azt állítani azonban, hogy egy olyan világban, amelyben a nők közéleti szerepvállalásainak aránya messze nem marad el a férfiakéitól, tömeges a nők elleni erőszak, éppen olyan, mintha valaki lakatlan szigeten vizionálna tömegverekedésről.

Itt akár be is fejezhetnénk persze megkezdett publicisztikánkat. Merthogy evidenciáról van szó, amit valaki vagy megért és elfogad, vagy nem, de ha nem, nincs vele miről beszélni ez ügyben. Csakhogy a helyzet messze nem ilyen egyszerű. Mert amint nincsen olyan búzatábla, amelybe konkoly ne keveredne, úgy olyan korszak sincs a történelemben, amelyben ne kérdőjeleznék meg a társadalmak bizonyos szegmensei mindazt, ami a többségnek evidens.

Mert igen, vannak berkek, melyekben a „női diszkrimináció” miatti sápítozás a trendi. No meg persze őket felfuttató médiumok. Mint nálunk például az ATV. E mindig csak szűk érdekcsoportok többnyire csupán vélt sérelmeit mantrázó médium ma újra megfújta a harci kürtöt: „Évente 300 ezer nő válik családi erőszak áldozatává.” Amihez asszisztál most a magyar kormány, ahelyett hogy fellépne ellene:

„A parlament kormánypárti többsége keddi ülésén leszavazta az Európa Tanács Isztambuli Egyezményének ratifikálását, melynek célja a nők ellen irányuló erőszak felszámolása. Az egyezmény kimondja, hogy a csatlakozó országoknak a nők elleni erőszak megakadályozását szolgáló rendelkezéseket kell hozniuk.”

De rendben, maradjunk a tárgynál, a „nők elleni erőszak megakadályozását szolgáló rendelkezések”-nél! Kérdezzük tisztelettel, mi a helyzet akkor az abortusszal? Az nem tekintik nők elleni erőszaknak? A jelek szerint nem. Az ATV kiemelte ugyanis, hogy Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője szerdán Brüsszelben kijelentette, hogy „felháborítónak tartja a Jobbik érvelését, miszerint azért nem támogatják az egyezményt, mert az nem nevesíti az abortuszt mint a nők elleni erőszak egyik formáját”.

Pedig itt a lényeg. De hát miféle erkölcsi fogalmai lehetnek azoknak, akik az abortuszt nem tartják bűnnek, éspedig égbekiáltónak? Ilyen kérdés azonban eszerint fel sem merül az efféle körökben. Azokban csak arról papolnak, amiről azt ATV ismét, miszerint „a partnerbántalmazások 95 százalékában férfi az elkövető és nő az áldozat. Minden ötödik nő él vagy élt valaha olyan kapcsolatban, ahol partnere rendszeresen testileg bántalmazta. A testi erőszak viszont csak a jéghegy csúcsa – a folyamatos lelki erőszakban, gazdasági függőségben élő nők száma ennél jóval magasabb. És hetente meghal egy nő – a lezárt bírósági akták alapján. Ami azt jelenti, hogy – a magas látencia miatt – ennek sokszorosa a valós áldozatok száma.”

Elöljáróban megígértük, hogy nem kezdünk természetesen szubtilis elmélkedésekbe bizonyos körök örökzöld témájáról, a nő és férfi viszonyáról. Tartanánk is magunkat ehhez, ha nem idéztük volna az iménti „felmérések”-et. Amik kapcsán viszont eszünkbe jutott a régi bölcsesség: audiatur et altera pars. Hallgattasson meg a másik fél is. Idézzük hát Pozsonyi Ádám regényét (Keskeny Károly élete és kora, 2012):

„Ha a férj a feleségét megveri, a mai világban simán feljelentik. De ki bünteti meg a nőt, ha többévi lelki kínzás eredményeképp a férje meghal gyomorrákban? Őt ki bünteti meg? Ezt mondják meg nekem!”

Kibújt a szög a zsákból, mondhatnók, ámde hiábavalóság volna tőlük ilyet kérni. Akárcsak azt, hogy ha már a „nők elleni erőszak” felszámolása a vágyálmuk, akkor legyenek olyan szívesek a lényeggel kezdeni. Merthogy van olyan is, hogy életvédelem. Márpedig az élet nem a születéssel, hanem a fogantatással kezdődik.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info