Csekefalván is megemlékeznek az ötvenhatos eseményekről a hét végén. Október 7-én, vasárnap 14 órától a Székelykeresztúr melléki település teleházában környékbeli fiatalok találkozóját szervezik, többek között ott lesznek a székelyszenterzsébetiek is, a Kincses Kálmán református lelkész vezette íjászcsapattal, amely bemutatót is tart majd.
C15 órától az iskola mellett lévő kopjafánál hangzanak el emlékező beszédek, az esemény történelmi szempontú méltatása a helyiek és a szomszéd falvak résztvevői jelenlétében – tudtuk meg Vajda Domokos református lelkésztől. A megemlékezést a Csekefalvi Ifjak Egyesülete és a református egyház szervezi.
Balázs Árpád, Székelyföld – HunHír.Hu