A magyar színekben pompázó erdélyi magyar nevü párt prominensei, közülük is finom kifejezéssel a liberálisok, listáját már nem a magyar ügy felvállalásában általában csak félrebeszélő, különben kifejezetten kártékony Markó Béla vezeti. Persze a többiek sem érnek egy lyukas kétfillérest sem. Persze, a mi szempontunkból. Egy másik erdélyi kisebbség sorsát annál jobban a szívükön viselik.
Frunda György és Sógor Csaba szenátor került a Romániai Magyar Demokrata Szövetség új európai parlamenti választási listájának az élére.
A szövetség Állandó Tanácsa (ÁT) ugyanis pénteki marosvásárhelyi ülésén módosította a korábbi névsort, tudomásul véve, hogy nem sikerült megegyezésre jutni közös lista létrehozásáról a Tőkés Lászlót támogató erdélyi szervezetekkel.
Az új lista harmadik, negyedik és ötödik helyét Winkler Gyula informatikai miniszter, Bíró Rozália nagyváradi alpolgármester és Korodi Attila környezetvédelmi miniszter foglalja el.
A listát az RMDSZ legfőbb döntéshozó szerve, a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) hivatott elfogadni szombaton esedékes marosvásárhelyi ülésén.
Ismeretes, a listát csütörtökig Markó Béla, az RMDSZ elnöke vezette. A második helyet tőkés László kapta volna, ha a református püspök és Markó Béla közötti kolozsvári tárgyalások eredményre vezetnek.
HunHír.Hu