Úgy gondolja a kedves Olvasó, hogy ha valaki sikeresen levezényel egy tíz évig tartó tudományos projektet, amelynek végén az emberiség történelmében először sikerül űreszközt juttatni egy sokmillió kilométerre száguldó üstökös felszínére, az már megérdemli a köztiszteletet? Ugyan már! Dr. Matt Taylor nem erről lesz nevezetes, hanem hogy a nagyszerű eredményről szóló sajtótájékoztató során viselt ingén megsértődtek az ostoba leszbikus lotyók, akik magukat “feministának” nevezik.
Szerencsére Magyarországon egyelőre ismeretlen az a militáns, rendkívül agresszív deviánslobbi, amely szó szerint a férfiak megsemmisítéséért küzd, de legalábbis két külön emberiséget szeretne: a tündökletes,
csodálatos, önálló és erős NŐKET, illetve a páriasorban tartandó, bűneikért vezekelni köteles, magukat állandóan szégyellő, gusztustalan férfiakat. Az elmúlt néhány évben elképesztően felerősödött ezeknek a férfigyűlölő köröknek a hangja, akik már egyenesen azt hirdetik, hogy mindenféle szexuális kapcsolat nemi erőszak. Felháborodnak, ha egy férfi rájuk néz, és törvénymódosításokat követelnek, hogy a szerintük “sértő”
(azaz természetes) férfiviselkedést büntetni lehessen. Az orwelli újbeszéd olyan fordulatait vezették be az angol köznyelvbe, mint pl.”sight rape”, azaz ránézéses nemi erőszak (ez lenne az, amikor egy aljas férfiszemély tolakodó módon ráemeli a tekintetét a tündökletes nőszemélyre), “verbal rape” azaz szóbeli nemi erőszak (ez az lenne, amikor bókolnak neki anélkül, hogy előzetesen beleegyezne) és hasonlók.
Ezen kívül bármin képesek felháborodni, teljesen logikátlan és váratlan módon, beteges exhibicionizmusukat kiélendő. Jegyezzük meg a varázsszót: “mizoginizmus”, azaz nőellenesség. Ezt követi el az, akire ezek a beteg
némberek rámutatnak.
Dr. Matt Taylor, a kiváló tudós, akinek történelemkönyvekben lenne a helye, a Csurjumov-Geraszimenko üstökösre irányuló Rosetta-küldetés vezető szakembere. Meglehetősen különc figura lehet, hiszen asztrofizikus létére úgy tele van tetoválva, mint egy matróz, de hát nem lehet mindenki tökéletes, e sorok írója is látott már világhírű vegyészt mattrészegen fetrengeni. November 12-én, a hatalmas űrsikert követő sajtótájékoztatón Dr. Taylor egy színes ingben jelent meg, amelyet képregény-stílusban megrajzolt, lenge öltözékű és fegyvereket tartó, csinos nők képei díszítettek. Az inget egyébként egy barátja tervezte és készítette neki, aki történetesen nő. A sajtótájékoztatókon szokatlan öltözék nagyon tetszett az internet népének, és órák alatt ezernyi fórum
témája lett a különc tudós. (Ahogyan egyébként korábban Bobak Ferdosi, a NASA Curiosity-küldetésének egyik vezetője is, aki csillagmintás mohikánfrizurát viselt.)
Természetesen a hír a feministákhoz is eljutott, és amint az várható volt, hatalmas sivalkodásban törtek ki. Fenyegetéseket, tiltakozásokat tettek közzé az interneten, szervezkedni kezdtek, kampányt indítottak,
és követelték, hogy az Európai Űrügynökség azonnali hatállyal mondjon fel a kiváló szakembernek, amiért “megalázta a női nemet” ezzel a “szexista” és “kirekesztő” inggel. A beteg hadjárat addig fajult, hogy
Dr. Taylor végül élő egyenes tévéadásban, sírva kért bocsánatot. Ezzel biztosan nagyon elégedettek voltak az “erős és önálló” nők, és biztosak lehetünk benne, hogy legközelebb még veszettebb dühvel fognak támadni
valakit hasonló dolgok miatt.
Szerencsére a világból még nem vesztek ki az egészséges lelkű emberek sem, és ezeket a buta és gonosz nőket közutálat övezi az interneten. A legtöbben csak “feminazi”-nak nevezik őket, a 4chan hackerei pedig
rendszeresen támadják weboldalaikat, fórumaikat. Kérdés persze, hogymeddig tehetik ezt, hiszen mint néhány hete hírt adtunk róla, az Európai Unió a jövőben büntetendő cselekménnyé kívánja kinevezni a feminizmus
bírálatát. Vagyis a “feminazi” szó használatáért egy szép napon akár börtönbe is kerülhetünk, ha megsértődik rajta egy ostoba liba.
tomcat
Hunhír.info